Egy PDF fájlt kell készítened magyar nyelven, melyben elektromágnesességgel kapcsolatos…
- User
Egy PDF fájlt kell készítened magyar nyelven, melyben elektromágnesességgel kapcsolatos fizika tételeket dolgozol ki. Csatoltam 2 PDF fájlt, ezeket nézd meg. Az első PDF egy formátum mintaként szolgál számodra, ennek Hotan.pdf a neve. Ebben láthatod, hogy körülbelül milyen jellegű kimenetre számítok tőled. A másik fájl neve Elektromágnesség_tananyag.pdf, ez tartalmazza a tanagyagot. A tételek, amiket ki kell dolgoznod:
- Az elektromos töltés. Coulomb törvénye
- Az elektromos tér
- Az elektromos potenciál
- Elektrosztatikai tér vezető jelenlétében
- Az elektrosztatikai tér szigetelő jelenlétében
- Áram és ellenállás
- Egyenáramú áramkörök
- Váltakozó áramok
- Mágneses tér vákuumban
- Mágneses tér az anyagban
- Az elektromágneses indukció
- Az indukció és az áram mágneses hatásának elektrotechnikai alkalmazásai
Ezek ha jól tudom megegyeznek a tananyag fejezeteinek címeivel is. Amennyiben egy tananyag fejezet nincs a tételek közt, azzal nem kell foglalkoznod. Fontos, hogy érthetően és egyértelműen fogalmazz, illetve könnyen megjegyezhető legyen az általad készített jegyzet. Továbbá arra is figyelj, hogy egy-egy tétel kidolgozása ne legyen hosszabb 1 oldalnál. Tehát az általad készített vázlat maximum 12 oldal terjedelmű lehet. Rövidebb lehet egy-egy tétel kidolgozása, mint 1 oldal. A mintához hasonlóan minden tételt új oldalon kezdj. A tanagyagban sárgával kiemelt részek elvileg a fontosabbak. Néhány fontosabb képletet is tartalmazzon az általad létrehozott jegyzet, hiszen ezeket is kérheti a tanár. Felesleges, vagy kevésbé fontos (esetleg nagyon nehezen megjegyezhető) információkat hanyagold, hiszen kevesebb, mint fél napom van megtanulni ezt a tananyagot. A megértésre fókuszálj, hogy néhány megjegyzett információból fel tudjak építeni egy feleletet.
A Hotan.pdf tartalma: Egy PDF fájlt kell készítened magyar nyelven, melyben elektromágnesességgel kapcsolatos fizika tételeket dolgozol ki. Csatoltam 2 PDF fájlt, ezeket nézd meg. Az első PDF egy formátum mintaként szolgál számodra, ennek Hotan.pdf a neve. Ebben láthatod, hogy körülbelül milyen jellegű kimenetre számítok tőled. A másik fájl neve Elektromágnesség_tananyag.pdf, ez tartalmazza a tanagyagot. A tételek, amiket ki kell dolgoznod:
Az elektromos töltés. Coulomb törvénye Az elektromos tér Az elektromos potenciál Elektrosztatikai tér vezető jelenlétében Az elektrosztatikai tér szigetelő jelenlétében Áram és ellenállás Egyenáramú áramkörök Váltakozó áramok Mágneses tér vákuumban Mágneses tér az anyagban Az elektromágneses indukció Az indukció és az áram mágneses hatásának elektrotechnikai alkalmazásai Ezek ha jól tudom megegyeznek a tananyag fejezeteinek címeivel is. Amennyiben egy tananyag fejezet nincs a tételek közt, azzal nem kell foglalkoznod. Fontos, hogy érthetően és egyértelműen fogalmazz, illetve könnyen megjegyezhető legyen az általad készített jegyzet. Továbbá arra is figyelj, hogy egy-egy tétel kidolgozása ne legyen hosszabb 1 oldalnál. Rövidebb lehet. A mintához hasonlóan minden tételt új oldalon kezdj. A tanagyagban sárgával kiemelt részek elvileg a fontosabbak. Néhány fontosabb képletet is tartalmazzon az általad létrehozott jegyzet, hiszen ezeket is kérheti a tanár. Felesleges, vagy kevésbé fontos (esetleg nagyon nehezen megjegyezhető) információkat hanyagold, hiszen kevesebb, mint fél napom van megtanulni ezt a tananyagot. A megértésre fókuszálj, hogy néhány megjegyzett információból fel tudjak építeni egy feleletet.
Az Elektromágnesség_tananyag.pdf fájl tartalmát a következő üzenetben fogod megkapni. A kidolgozást csak ez után kezdd! most csak jelezd, ha várod a következő üzenetet.
- Assistant
Várom a következő üzenetet az Elektromágnesség_tananyag.pdf fájl tartalmával. Készen állok a tételek kidolgozására.
- User
ELEKTROMÁGNESSÉG
(segédanyag a „Fizika szoftverfejlesztőknek” c. kurzus hasonló című résztárgya számára)
Általános tudnivalók: A jelen dokumentum megtalálható a kurzus előadásának CooSpace színterén. Ajánlott irodalom:
- Hevesi Imre: Elektromosságtan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 *
- Budó Ágoston: Kísérleti fizika II. (Elektromosságtan és mágnességtan), Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 (Vigyázat, nem az SI nemzetközi mértékegység-rendszert használja!)
- Erostyák János és Litz József (szerk.): A fizika alapjai, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 (III. fejezet: Elektromágnességtan)
- a jelen előadáskivonat alapjául szolgáló könyv; az alábbiakban ennek fejezetszámozását követjük
A vizsgára való felkészüléshez mindenekelőtt a jelen segédanyagot ajánljuk! FIGYELEM! Ha ebben a dokumentumban egy fizikai mennyiséget szimbolizáló betű betűtípusa kövér (bold) vagy/és aláhúzott, az minden esetben annyit jelent, hogy az illető fizikai mennyiség VEKTORMENNYISÉG (annak minden következményével együtt → erre az olvasónak ajánlatos figyelnie!). FIGYELEM! A zöld színnel írt részek kissé elvontabbak a többinél, ezért ezek nem tartoznak a kötelező anyaghoz. E részek anyagából nem adunk feladatot. Az előadás csak e részekkel teljes, emiatt ezek a tételekben szerepelnek (dőlt betűvel és zölddel), de hiányuk miatt pontlevonást nem alkalmazunk, kifejtésüket viszont pluszpontokkat értékeljük! (a fentiek a zölddel írt szövegrészen belüli egyenletekre is vonatkoznak, azokat ugyanis szövegszerkesztőnkben nem lehet zöld színnel megjeleníteni)
2
A. AZ ELEKTROSZTATIKAI TÉR VÁKUUMBAN
- Az elektromos töltés. Coulomb törvénye Elektromos állapot: megdörzsölt test (pl. borostyánkő) más testekre erőt fejt ki (kísérlet!) Elektromos töltés: az elektromos állapotot létrehozó anyag Elektromos alapjelenségek (kísérletek!)
- Kétféle elektromos töltés van. Az egynemű töltések között taszítóerők, a különnemű töltések között vonzóerők hatnak. Az egyik fajta töltést –a bőrrel dörzsölt üvegét- megállapodás szerint pozitívnak, a másikat (pl. ilyen a szőrmével dörzsölt ebonité) negatívnak nevezzük.
- A töltés átmehet az egyik testről a másikra, ha azokat összeérintjük.
- Két pontszerű test töltése egyenlő, ha egy harmadik testre ugyanolyan távolságból ugyanakkora erővel hatnak.
- Ha két semleges testet összedörzsölünk, akkor azok ellentétes előjelű, de ugyanakkora abszolút értékű töltéshez jutnak (hiszen összeérintve újból semlegessé válnak) → dörzsöléskor nem keletkeztek töltések, csak szétváltak.
- A semleges test mindkét fajta töltést egyenlő mennyiségben tartalmazza.
- Egyes anyagokban (vezetők) a töltés könnyen elmozdulhat, másokban nem (szigetelők).
3
- Elektromos megosztás: ha környezetétől elszigetelt, semleges vezetőhöz töltést közelítünk, akkor a vezetőnek e megosztó töltés felöli oldalán a megosztó töltésével ellentétes, az ellenkező oldalán pedig a megosztó töltésével azonos polaritású töltések jelenléte észlelhető. Az utóbbi töltések elvezethetők; a megosztással szétválasztott ellentétes polaritású töltések a vezető kettéosztásával elkülöníthetők (de a vezető darabjait összeérintve az egész újra semleges lesz). A töltéseket elektroszkóppal (a) mutathatjuk ki, elektrométerrel (b) kvantitatív módon is jellemezhetjük:
Az elektromos töltés az anyagi részecskék alapvető tulajdonsága:
ì ìproton (töltése : + e) ïatommag í atom í îneutron ïelektron (töltése : - e) î e ≈ 1,6×10-19 C mel ≈ 9,11×10-31 kg Az elektromos töltés kvantált (nem lehet akármekkora): a természetben megfigyelhető minden töltés az elektron e töltésének egész számú többszöröse. Q=±N·e
(itt N egész szám) 4
(ennek első direkt kísérleti bizonyítéka a Millikan-kísérlet volt) A töltés megmaradásának tétele: zárt (azaz környezetétől elszigetelt) rendszerben az (előjeles!) elektromos töltések algebrai összege állandó. (pozitív és negatív töltések keletkezhetnek és el is tűnhetnek, de csak egyszerre; pl. párkeltés, annihiláció) A töltések közti kölcsönhatási erő a gravitációs erőhöz képest rendkívül nagy, erőtörvénye: Coulomb törvénye: (Coulomb mérte ki, torziós ingával) A két, egymástól r távolságban lévő ponttöltés (Q1, Q2) között ható erő (F12) a töltéseket összekötő egyenes irányába mutat, nagysága
Q1Q2 F12 = k 2 r
vákuumban:
Q1 Q2
A Q2 által Q1 -re ható erő vektoriálisan:
F12
r
F12 = k
A töltés egysége: 1 coulomb (C);
Q1 Q 2 r r2 r
származtatott egység: 1 C = 1 As
- A C. -törvényben az r kitevője pontosan 2 (< 2·10-16 hibával), mivel vezető üregében a térerősség a mérések szerint zérus!
5
- ha Q1 = Q2 = 1 C, r = 1 m, akkor F = 9×109 N; 2 1 9 Nm k= » 9 × 10 4pe 0 C2
ebből:
, amelyben
2 C æ As ö
e 0 ≈ 8,85×10-12 ÷ a vákuum dielektromos állandója 2 ç è Vmø Nm
Az elektromos erők szuperpozíciójának elve: Két töltés között fellépő erőt más töltések jelenléte nem változtatja meg.
- ez az elv teszi lehetővé töltésrendszer hatásának megállapítását: töltésrendszer egy töltésre gyakorolt erőhatását a rendszer egyes töltései által kifejtett erők vektori összege adja (ld. az ábrát!)
6
- Az elektromos tér A közelhatás elmélete (Faraday): a töltések nem közvetlenül hatnak egymásra, hanem kölcsönhatásukat az általuk keltett elektromos tér közvetíti. Ez a fizikai realitás, ui. a tér véges sebességgel terjed, energiája és lendülete (impulzusa) van! (vö.: távolhatás-elmélet!)
- az elektromos állapotban lévő test tehát maga körül elektromos teret (erőteret) kelt, amely a benne lévő elektromosan töltött testekre erőt gyakorol Az elektromos tér jellemzése:
- az elektromos térbe helyezett (próba)töltésre (Qp) ható erő a kísérletek szerint a tér bármely pontjában arányos a (próba)töltéssel (ez az állítás a C. -törvényből és a szuperpozíció elvéből is következik!), azaz F = Qp·E formában adható meg → az ebben szereplő E vektort már csak az elektromos tér határozza meg (a próbatöltés értékétől független (nem úgy, mint az F erő)), emiatt az elektromos tér jellemzésére használható: Ha a tér valamely pontjába helyezett Qp próbatöltésre az elektromos tér F erővel hat, akkor e pontban az elektromos térerősség:
E=
F Qp
- eszerint az elektromos térerősség vektormennyiség (iránya a pozitív N V 1 = 1 töltésre ható erő iránya), egysége: C m
7
(a fenti definíció valójában mérési utasítás; minden fizikai mennyiséget mérési utasítás definiál!)
- az elektromos erőtér jellemzéséhez meg kell adni az E(r) vektor-vektor függvényt, azaz az elektromos térerősség vektorát a (geometriai) tér minden (az r helyzetvektorral megadott) pontjában! A fentiekből nyilvánvaló: Ha a térerősség az elektromos tér valamely pontjában E, akkor az oda helyezett Q töltésre a tér F = Q · E erővel hat. Ponttöltés (Q) elektromos tere:
F ü E= Q p ïï ý QQ p r ï F =k 2 ï r rþ
Qr E=k 2 r r
Több ponttöltés tere: az elektromos erők szuperpozíciójának már tanult elvéből következik:
E E2 E1 + Q1
E = Σ Ei
Q2 8
Elektromos erővonalak (az elektromos tér szemléltetésére szolgálnak) (kísérlet!)
- az elektromos erővonalak olyan görbék, amelyek érintője a tér minden P pontjában az ottani E térerősség irányába esik (így mindenütt megadják a térerősség irányát), sűrűségük pedig arányos a E térerősség nagyságával (így mindenütt megadják a térerősség nagyságát) példák (+ és – ponttöltés, síkkondenzátor, + – és + + töltéspár erővonalai):
9
Az elektromos dipólus Az elektromos dipólus két, egymástól kis távolságban lévő, ellentétes előjelű, de azonos abszolút értékű ponttöltésből álló töltésrendszer.
+Q
l
_
Q
A dipólust a p dipólusmomentum vektor jellemzi (irányítottságát és „nagyságát” is megadja): p=Q·l
ahol l a negatív töltésből a pozitívba mutató helyvektor (ld. ábra)
- a dipólus fontos töltésrendszer, mert gyakran bonyolult töltésrendszerek is dipólussal helyettesíthetők (bizonyos kölcsönhatásaik szempontjából) pl. ha egy semleges testben (pl. molekula) a pozitív és a negatív töltések súlypontja (ld. alább!) nem esik egybe (pl. az elektromos térben fellépő megosztás, vagy dielektromos polarizáció miatt), akkor a test elektromos dipólusnak tekinthető Az elektromos súlypont: Qi ponttöltések rendszere elektromos súlypontjának helyzetvektora (a tömegközéppont analógiájára): Dipólus elektromos tere A pontszerű dipólus elektromos terét célszerűen először az ún. Gaussféle főhelyzetekben számítjuk ki, azután ezek alapján általánosítunk: a) a térerősség a dipólus tengelyének egyenesén, azaz a Gauss-féle első főhelyzetben („A” pont, ld. ábra)!
10
- A térerősség a dipólustól távol (r >> l): EA = E+ ─ E¯
a térerősségek egyirányúak, ezért: E+ =
1 4p e 0
×
Q (r - ! / 2)2
E- =
és
1 4p e 0
, ahol ×
Q (r + ! / 2)2
(ebből közös nevező, r >> ℓ , p = ℓ · Q kihasználásával adódik:)
EA =
1
×
2p
4p e 0 r 3
b) a térerősség a dipólus felező merőleges síkjában, vagyis a Gaussféle második főhelyzetben („B” pont, ld. ábra!):
- a töltések távolsága a B ponttól azonos, így: E+ = E- =
1 Q × 2 4p e 0 r + (! / 2)2
- EB+ és EB- a töltéseken átmenő egyenessel ugyanakkora (Θ) szöget zárnak be, ezért az EB nek ℓ -re merőleges komponense zérus, vagyis EB iránya megegyezik -p irányával
- EB nagysága pedig az ábráról láthatóan: 1 2Q !/2 EB = 2 × E + × cos Q = × 2 × 4p e 0 r + (! / 2)2 r 2 + (! / 2)2
- ebből r >> ℓ , p = ℓ · Q kihasználásával a keresett térerősség:
EB= -
1
×
p
4p e 0 r 3
11
c) Tetszőleges helyzetű pontban:
- általános esetben a térerősség meghatározása szellemesen visszavezethető a két gaussi főhelyzetre (ezért volt érdemes definiálni azokat!):
- a B pontból bocsássunk merőlegest az AP egyenesre, és az így kapott C metszéspontba képzeletben helyezzünk egy +Q és egy -Q töltést (azaz együttesen semmit)!
- így a C -be tett +Q az A -beli -Q val olyan dipólt alkot, amelyre P az első főhelyzetben van, a C -be tett Q a B -beli +Q -val pedig olyan dipólt, amelyhez képest P a második főhelyzetben helyezkedik el
- az eredeti dipól p dipólmomentumából a P pont helyzete által meghatározott CAB szög ismeretében kiszámolható a p1 és p2, így a fenti eredmények felhasználásával a P -beli térerősség meghatározható A dipólus által keltett elektromos tér térerősségének nagysága tehát egyenesen arányos a dipólmomentummal, és a dipólustól való távolság harmadik hatványa szerint csökken: E = konst. · r -3 (vö. az elektromos ponttöltés terével (E = konst. ∙ r -2)!)
12
Dipólus homogén elektromos térben (E minden pontban azonos):
- a dipólusra ható eredő erő zérus: F = +QE - QE = 0
- QE l/2 O
l/2
- a dipólusra ható forgatónyomaték: M = Q × E × l × sinj
_ QE
ß M = p E sinj ; M = p × E
j
(a × b itt -és a továbbiakban is!- az a és b vektorok vektori szorzatát jelöli) (kísérlet: dipólus rezgései síkkondenzátorban) Dipólus inhomogén elektromos térben:
_Q Q
F
_
- most általában: F + ≠ - F→ elfordulva gyorsul az elektromos térerősség abszolút értéke leggyorsabb növekedésének irányában
a
F+
- ez a magyarázata annak a korábban látott jelenségnek, hogy a töltött test vonzza a semleges testeket!
_
13
Az elektromos fluxus: (igen felületes megfogalmazásban: egy adott felületre vonatkozó térerőfluxus a felületen átmenő erővonalak száma) a) Sík, a homogén (E) térerősségre merőleges felület speciális esetében (területét jelölje f, ld. ábra) a Y elektromos fluxus definíció szerint: Y = E×f
Nm 2
- egysége ennek megfelelően: 1 C = 1 Vm b) Általánosabban (ld. ábra): ha a Δf területű felületelem sík, de n normálisának (ez a felületre merőleges egységvektor; megállapodás szerint zárt felület esetén a felület belsejéből mindig kifelé mutat) iránya tetszőleges a homogén (E) térerősség irányához képest (nem egyezik vele, mint a fenti a) pontban; szögüket jelölje φ), akkor En .
DY = En × Df
f
n j
E
Df ahol En az E normális irányú komponense, En = E · cosj c) Általános esetben, ha a tér inhomogén, és az f felület tetszőleges (görbül), akkor arra a térerősség fluxusát úgy kapjuk, hogy a felületet m darab olyan kicsi felületelemre osztjuk fel, hogy azok mindegyike síknak, az E pedig mindegyiken állandónak legyen tekinthető. Ekkor a fluxus definíció szerint az egyes felületelemek fluxusainak összege:
Y = En1·Δf1+En2·Δf2+ … +Enm·Δfm
14
(ezt az összeget így jelölik: ∑# "$% 𝐸!" · 𝛥𝑓" ) Pontosabban: a fluxus ezen összeg határértéke (ez általában létezik) akkor, ha a felület iménti felosztása minden határon túl finomodik, amikoris a fenti közelítő összeg átmegy a térerősségnek az f felületre vett felületi integrál -jába, amit az alábbi módon jelölünk:
Y = ò E n df (f )
Gauss tétele (vákuumban) Számítsuk ki egy ponttöltés terének térerősségfluxusát a ponttöltés köré rajzolt, r sugarú gömb felületére: (E minden konkrét r esetén állandó nagyságú, és mindenütt merőleges a gömbfelületre, így felületi integrálja a felület és a térerősség szorzata, vagyis:)
ü 1 ï ýY = Q e0 Y = E × A = E × 4 r 2p ï þ E=
1
Q 4p e 0 r 2
,
azaz a fluxus független a gömb sugarától! Kimutatható, hogy ez az összefüggés általánosan is fennáll (tetszőleges töltésrendszer elektromos terében kiválasztott tetszőleges zárt felületre, akkor is, ha a felületen kívül is vannak töltések!):
ò En d f =
1
e0
åQ
Gauss tétele
Tetszőleges, zárt felület elektromos térerő fluxusa (vákuumban) a felületen belüli töltések algebrai összegének 1/ε0 –szorosa. 15
példák (az ábrákon NE a kijelölt felület fluxusát jelenti):
Q1
Q1
Q1
Q2
NE = e1 Q1
NE = e1 (Q1_ Q2)
0
0
NE = 0
Q1
Q1
Q
NE = 0
- kimutatható, hogy Gauss tétele ekvivalens Coulomb törvényével! előnyei (a Coulomb-törvényhez képest):
- jobban kifejezi az erőtérfelfogást (ezért írta fel egyenleteit Maxwell ilyen formában!)
- a Gauss-tétel felhasználásával a térerősség igen gyakran (geometriai szimmetriával bíró terekben, pl. töltött egyenes- ill. sík vezető tere) egyszerűbben kiszámítható, mint Coulomb törvényéből
16
- Az elektromos potenciál Az elektromos tér munkája: láttuk: az elektromos tér által a Q ponttöltésre kifejtett erő: F=Q·E , ahol E a térerősség a kérdéses pontban
A
Ds Q a F
- legyen a ∆s elemi elmozdulásvektor (ld. ábra) olyan rövid, hogy az általa definiált egyenes szakaszon való elmozdulás közben a térerősség állandónak legyen tekinthető!
B Ecosa = Es
E
→ így a tér ∆W munkája a ∆s elemi elmozdulás során (az elmozdulás szorzata a ponttöltésre ható erő Fs = Q · Es elmozdulás irányú komponensével): ∆W = Q · Es ·∆s = Q · E· cos α ·∆s (ahol E a térerősség az elmozdulás szakaszán, pl. a kezdőpontjában) → az a W munka, amit a tér végez, miközben a töltés az ábrán bejelölt úton az A pontból a B pontba jut, közelíthető tehát úgy, hogy az ábrán bejelölt AB úton felvett pontokkal felosztjuk ezt az utat kis ∆si egyenes szakaszokra, és az ezekre a fenti módon kiszámolt elemi munkákat összeadjuk (a Q állandó, így kiemelhető): W = 𝑄 · ∑# "$% 𝐸&" · 𝛥𝑠"
-
ha a felosztást finomítjuk (a pontok számának növelésével, úgy, hogy a leghosszabb szakasz hossza is zérushoz tartson), akkor ez a közelítés egyre jobbá válik, és (ha a felosztást tetszőleges módon, minden határon túl finomítva az összeg konvergál, akkor) a keresett egzakt munkához tart 17
-
ezt a határértéket az F erő (ill. E térerősség, vagy bármi más vektortér) vonalmenti integrál (vagy vonalintegrál) -jának nevezzük, és így jelöljük: B
B
A
A
W = ò Fs ds = Q × ò E s ds ez az elektromos tér munkája az ábrán bejelölt úton az A és B pontok között (itt Fs ill. Es az erő- ill. térerősségvektor komponense a pillanatnyi elmozdulás irányában, A -ból B felé haladva) Az elektromos potenciál Kimutatható (ld. a könyvben), hogy: Az elektrosztatikai tér fontos tulajdonsága, hogy a tér által (egy adott töltésen) végzett munka független az úttól, csak az A kezdő- és a B végpont helyétől függ. Az ilyen erőtereket konzervatív térnek nevezik. (Ilyen konzervatív erőtér a gravitációs erőtér is, ezért lehet abban (is) potenciális energiát definiálni!) → ez azt jelenti, hogy tetszőleges Q töltéshez a tér minden pontjában potenciális energia rendelhető! A Q töltés B és A pontokhoz tartozó Epot potenciális energiáinak különbsége (definíció szerint) az a munka, amit a tér végez, miközben a töltés a B pontból az A pontba jut: A
E pot B - E pot A º W = Q × ò E s ds B
(*)
→ ebből látszik, hogy a W/Q hányados csak a tértől függ, így annak jellemzésére használható! → ennek megfelelően, definíció szerint: 18
Az elektromos tér B és A pontjai közötti U ≡ UB - UA potenciálkülönbség (másnéven feszültség): tetszőleges Q töltésnek a B pontból az A pontba vitele közben a tér által végzett munka és a Q töltés hányadosa.
- a potenciál(különbség, másnéven feszültség) egysége: 1 V = 1 J/C
U º UB - U A =
Ez a definíció képlet formájában:
E pot B - E pot A Q
Eszerint: Egy Q töltés potenciális energiája a B pontban U·Q ≡ (UB - UA)·Q értékkel nagyobb, mint az A pontban. A potenciálkülönbség fenti definíciója és a fenti (*) kifejezés szerint: A potenciálkülönbség a térerősség ismeretében kiszámítható: A
U = ò E s ds B
A potenciálnak eszerint mindig csak két pont közti különbségét tudjuk megadni! → a tér pontjaihoz csak akkor tudunk egyértelmű potenciálértéket rendelni, ha a potenciál értékét a (geometriai) tér valamely helyén (önkényesen) lerögzítjük. → ha tehát az A "nullpontban" (ez lehet pl. végtelen távoli pont, vagy a földfelület) a potenciál értékét zérusnak választjuk: UA = U0 = 0, akkor ehhez a referenciaponthoz képest tetszés szerinti B = P pontban a potenciál:
UP =
E pot P Q
A
P
P
A
= ò E s ds = - ò E s ds
(az utolsó egyenlőségjel jobboldalán felcseréltük az integrálás határait, ami megváltoztatja az integrál előjelét!) 19
(ezzel a választással a potenciál értékét -amelyet csak egy additív konstans erejéig lehet meghatározni- egyértelműen megadhatjuk) A potenciálkülönbség fenti definíciójából: Egy Q töltés Epot P potenciális energiája az UP potenciálú P pontban: Epot P = UP·Q Az elektrosztatikai tér örvénymentessége Tekintsünk a térben egy tetszőleges g zárt görbét, és a rajta tetszőlegesen kijelölt A és B pontokkal osszuk fel azt két részre (g1, g2) (ld. ábra)!
- mivel a konzervatív tér által végzett munka bármely két pont között független az útvonaltól: B
B
B
ò E ds = ò E ds s
s
A ( g1 )
ò E ds - ò E ds = 0 , s
, így
A ( g2 )
B
A ( g1 )
s
A ( g2 )
ezért a g2 úton ellenkező (B→A) irányban haladva (így a tetszőleges zárt görbén végighaladva megteszünk egy teljes kört): B
A
ò E ds + ò E ds º ò E ds = 0 s
A ( g1 )
s
B ( g2 )
s
g
, vagyis
konzervatív tér vektorának bármely zárt görbe menti vonalintegrálja zérus, ò Esds = 0. Az ilyen teret örvénymentesnek nevezzük. Minden konzervatív tér tehát örvénymentes. A fenti gondolatmenet „megfordításával” azt is könnyen beláthatjuk, hogy minden örvénymentes vektortér konzervatív. A „konzervatív” és az „örvénymentes” jelzők tehát ekvivalensek. 20
Az elektrosztatikai tér konzervatív, azaz örvénymentes vektortér. (vagyis az elektrosztatikai térben zárt erővonalak nincsenek, az erővonalak mindig a töltésekből indulnak ki, és azokban is végződnek) (vö.: az energiamegmaradás törvényével!) A térerősség kiszámítása a potenciálfüggvényből A
- a tér tetszőleges P pontjából kiindulva, a fentebb látott U B - U A = ò E s ds B
összefüggést a szomszédos P’ pontokra alkalmazva kapjuk a P’ potenciálját (ΔU) a P potenciáljához viszonyítva: P
P'
P'
P
ΔU º U P' - U P = ò E s ds = - ò E s ds
- ha a P -től tetszőleges, az s egységvektorral megadott irányban kicsiny, egyenes úton Δs -nyire eltávolodunk (válasszuk a Δs szakaszt olyan rövidre, hogy a térerősségvektor annak pontjaiban azonosnak legyen tekinthető), akkor az utolsó egyenlőség jobboldala a –Es·Δs szorzattal közelíthető (Es a térerősség s irányú komponense), amelyből Es kifejezhető a potenciállal: Es = -
DU Ds
,
pontosabban, Δs→0 -ra:
Es = -
¶U ¶s
,
azaz a térerősség tetszőleges irányú komponense a potenciálnak a kérdéses irány menti negatív parciális differenciálhányadosa! (Eddig a differenciálást egyváltozós függvényekre értelmeztük. A parciális differenciálhányados (másnéven parciális derivált) többváltozós függvények (esetünkben az U(x, y, z) függvény, amely három változótól (az adott pont koordinátáitól) függ) bármely változója szerint képezhető, úgy, hogy a függvény többi változóit állandó értéken tartjuk, és az így már csak egy változótól függő függvényt változója szerint a közönséges módon differenciáljuk.
21
Szimbóluma: pl.
!"($,&,') az U(x, y, z) függvény y változója szerinti parciális deriváltját !&
jelenti.)
- ez derékszögű koordinátarendszerben megadja a térerősség komponenseit:
Ex = -
¶U ¶U ¶U , Ey = , Ez = , ¶y ¶z ¶x
vagy vektoriálisan kifejezve:
E = -grad U
szavakban: A térerősség az elektromos potenciál negatív gradiense. (az U skalár függvény gradiense (grad U) a tér minden pontjában az a ¶U ¶U ¶U vektor, amelynek derékszögű komponensei rendre: , ¶y , ; a gradiens ¶x
¶z
vektor mindig az U leggyorsabb növekedése irányába mutat) Ez azt jelenti, hogy: Elektrosztatikus térben a térerősség (amely a (geometriai) tér minden pontjában egy-egy vektor!) és a potenciál (amely a tér minden pontjában egy-egy skalár!) között kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés van (ha lerögzítjük a potenciál nullapontját), vagyis az elektromos tér jellemzésére egyaránt használhatók!
Homogén elektromos térben (ez olyan tér, amelynek minden pontjában ugyanaz az E térerősségvektor) a térerősség irányában egymástól l távolságnyira lévő pontok (A és B) potenciáljainak UA - UB különbségét (azaz a pontok közti feszültséget) könnyen kiszámíthatjuk: B
- az ezt megadó U A - U B = ò E s ds vonalintegrál értéke (minthogy eseA
22
tünkben minden elemi Δs elmozdulás az állandó térerősség irányába történik) most egyszerűen E·l , ezért: UA - UB = E·l
- homogén az elektromos tér pl. az ábrán látható síkkondenzátor (bővebben ld. alább!) lemezei között (A ill. B a
kondenzátor egyes fegyverzeteinek akármelyik pontja lehet)
- ha tehát az l lemeztávolságú síkkondenzátor lemezei közti feszültség U ≡ UA - UB, akkor
A
B _
l
a kondenzátor lemezei között a térerősség: E = U A - U B l
Ponttöltés potenciálja:
Q +
O r0
x
P
Q
ekvipotenciális felület
r
- célszerűen a ponttöltésből kiinduló egyenes mentén haladunk, mert így az elemi elmozdulások iránya mindig azonos a térerősségével, ezért Es megegyezik a térerősség E abszolút értékével: r r 1 0 Q Q é 1ù 0 Q æ 1 1ö ç- + ÷ U P - UO = d x = = 4p e 0 òr x 2 4p e 0 êë x úû r 4p e 0 çè r0 r ÷ø ;
- ha a referenciahely a végtelen távoli pont (r0 = ¥), és a végtelenben a potenciált 0 -nak választjuk (U0 = 0), akkor kapjuk a ponttöltés potenciálját: 23
UP =
1 Q 4pe 0 r
(ebből a szuperpozíció elvének alkalmazásával:) Több ponttöltésből álló rendszer potenciálja: 𝑈' =
1 𝑄" ∙/ 4𝜋𝜀( 𝑟" "
ahol ri a P pont és az i-edik ponttöltés közti távolság A tér struktúrájának láthatóvá tételében (a tér erővonalképének alternatívájaként) segítenek az Ekvipotenciális felületek: olyan felületek, amelyeknek minden pontjában ugyanakkora a potenciál értéke U(x,y,z) = konstans (ld. a gömbalakú (amelynek metszete az ábra síkjával az ábrázolt kör) ekvipotenciális felületet az előző ábra jobboldalán!)
- az ekvipotenciális felületek mindenütt merőlegesek a térerősség irányára (ha ui. a térerősségnek ekvipotenciális felületre való vetülete valahol mégsem lenne zérus, akkor ott találhatnánk olyan görbét az ekvipotenciális felületen, amelyre a térerősség vonalintegrálja nem tűnne el, azaz a görbe végpontjai között feszültség lenne, ami ellentmond az ekvipotenciális felület definíciójának)
24
B. ELEKTROSZTATIKAI TÉR ANYAG JELENLÉTÉBEN 4. Elektrosztatikai tér vezető jelenlétében A vezetőben lévő szabad töltéshordozók külső Ek elektromos erőtér hatására elmozdulnak mindaddig, amíg Eb belső elektromos terük az Ek –t nem kompenzálja a vezető teljes térfogatában → egyensúly!
- Elektrosztatikus egyensúly esetén az E elektromos térerősség a vezető belsejében mindenütt zérus, a vezető külső felületén pedig a felületre merőleges. (különben a szabad töltéshordozók mozognának, így nem lehetne egyensúly!)
- Elektrosztatikus egyensúlyban az elektromos (többlet)töltés a vezető külső felületén helyezkedik el. (A vezetőn belül bárhol kijelölt (összefüggő) térfogatot körülvevő zárt felületen ugyanis az elektromos fluxus zérus (hiszen e felület minden pontjában E=0), így Gauss tétele miatt a térfogatban nem lehet többlettöltés! E zárt felület pedig belülről tetszőlegesen megközelítheti a vezető felületét!) (kísérlet!)
- Elektrosztatikus egyensúly esetén a potenciál a vezető minden pontjában ugyanakkora: a vezető teljes térfogata (felülete is!) ekvipotenciális térrész. (Minthogy E a vezető belsejében zérus, a felületén pedig a felületre merőleges, a vezető bármely két (A, B) pontja közti, a vezetőből ki A
nem lépő, tetszőleges útvonalon az U B - U A = ò E s ds vonalintegrál B
értéke (azaz a potenciálkülönbség) zérus!)
25
- A vezetőben lévő üregben a térerősség zérus, feltéve, hogy az üregben nincsenek (izolált) elektromos töltések. → elektrosztatikus árnyékolás (Faraday-kalitka) (kísérlet!) A többlettöltés eloszlása a vezető felületén: Felületi töltéssűrűség (def.):
sº
dQ df
(Δf felületen ΔQ töltés van; hányadosuk határértéke az adott pontban)
B A
C
tapasztalat: egységnyi (kis) felületre
D
QA < QB < QC < QD , vagyis: Elektrosztatikus egyensúlyban lévő vezető felületén a felületi töltéssűrűség a felület lokális görbületével (azaz a görbületi sugár reciprokával) arányos.
(tehát viszonylag legnagyobb a csúcsoknál és éleknél; ezeken a helyeken az E térerősség is a legnagyobb (ld. alább!)) (kísérlet!)
26
A felületi töltéssűrűség és a térerősség (σ és E) közötti kapcsolat: a felületre merőleges tengelyű henger felületére Gauss tételéből:
E n df = Edf =
Df a b
1 dQ e0
ebből dQ = s × df felhasználásával kapjuk, hogy vákuumban:
E=
s e0
a térerősség tehát egyenesen arányos a felületi töltéssűrűséggel! → Csúcshatás: a felületi töltéssűrűség és így E a csúcsoknál olyan nagy lehet, hogy a tér a környező molekulákat polarizálja, magához vonzza, majd feltöltve eltaszítja (→ „elektromos szél”) (kísérletek!)
27
Kapacitás; kondenzátorok A szuperpozíció elve alapján könnyen belátható (ld. ábra): U µ Q
_Q
+Q A
→ hányadosuk tehát állandó, csak a rendszer geometriájától (és a teret kitöltő szigetelő dielektromos állandójától, ld. alább) függ:
B
U
C=
- 2Q
_
A
2Q
Q U
Az A és B vezetőkből álló rendszer töltésének és feszültségének hányadosa a rendszer C kapacitása.
B
egysége: C 1 = 1 farad ( F ) V
2U
1 F = 106 µF = 109 nF = 1012 pF
- a gyakorlatban sokszor nagy kapacitás szükséges → kondenzátorok
28
Síkkondenzátor A
B _Q
+Q
f
f
_Q
+Q
d
d
láttuk:
E=
s Q
e0 e0f
Q figyelembe vételével adódik a vákuummal U kitöltött síkkondenzátor kapacitása: ebből U = Ed és C =
C = e0
f d
- a kapacitás függése a rendszer geometriájától (kísérletek!)
- kondenzátorok a gyakorlatban; kondenzátortípusok
29
Kondenzátorok kapcsolása Párhuzamos kapcsolás:
_Q
- Q1
1
- feszültségük megegyezik:
C1 _Q
- Q2
Q1 = C1·U , Q2 = C2·U 2
- töltéseik összegződnek:
C2
Q = Q1 + Q 2 = (C1 + C 2 ) × U ü ý Q = C× U þ
C = C1 + C2
U (akárhány kondenzátorra általánosítható!) Soros kapcsolás:
_Q
+Q
_Q
+Q
C2
C1 U1
U2 U
- töltéseik megegyeznek
- a rendszer feszültsége a kondenzátorok feszültségeinek összege U = U1 + U 2 = U=
Q C
Q Q ü + C1 C 2 ï ï ý ï ï þ
(akárhány kondenzátorra általánosítható!) 30
1 1 1 = + C C1 C 2
Feltöltött kondenzátor energiája
U'
U' = _ Q'
- Q' A
Q' C
ha +dQ' töltést átviszünk B -ről A -ra, akkor eközben
B
dW = U' dQ' =
- d Q'
Q' dQ' C
munkát kell végeznünk, vagyis a teljes feltöltéshez szükséges munka: Q
Q' 1 Q2 W =ò dQ ' = × C 2 C 0
a kondenzátor energiája:
, tehát
1 Q2 1 1 W= = QU = CU 2 2 C 2 2
(kísérlet!) Az elektrosztatikai tér energiája (fejezzük ki a síkkondenzátor energiáját a tér jellemzőjével (E -vel)!)
1
2 1 1 f 1 W
e E V 2 2 2 0 W = CU = × e 0 × ( Ed ) = e 0 E V , vagyis: 2 2 2 d 2
ahol V = f · d az a térfogat, amelyet a (homogén!) mező kitölt (a fegyverzeteken kívül a térerősség elhanyagolható!). 31
→ A feltöltött kondenzátor W energiája nem a kondenzátor fegyverzeteiben, hanem a köztük lévő elektromos térben halmozódik fel! Az elektrosztatikai tér energiasűrűsége:
W definíció: w º V a tér energiasűrűsége; 1 w = e0 E 2 2
ez a fenti eredményünkből:
Ez az összefüggés (bár a síkkondenzátor speciális esetére kaptuk) általánosan is érvényes! Síkkondenzátor lemezei közt ható vonzóerő: (a Coulomb-törvény „közvetlen” alkalmazása HIBA!)
_Q _ f _ _ _ _
+Q +
- F
s
tehát:
Ds ! $" 𝐹= "#! %
- kis ds -nyivel megváltoztatjuk a lemezek távolságát energiamegmaradás: 𝑑𝑊 = 𝐹 ∙ 𝑑𝑠 , ebből: 𝑑𝑊 𝑑 1 𝑄) 𝑑 1 ) 𝑠 𝐹= = 4 7= 8 𝑄 ∙ 9 𝑑𝑠 𝑑𝑠 2 𝐶 𝑑𝑠 2 𝜀( ∙ 𝑓
ill. az U -val kifejezve:
→ ez erő mérésével abszolút feszültségmérést tesz lehetővé: Thomson-féle feszültségmérleg 32
∙%
"∙'
𝐹 = ! " 𝑈"
- Az elektrosztatikai tér szigetelő jelenlétében A dielektromos állandó (kísérlet!) _Q
+Q
→ egy
_Q
+Q
U0
ha
U
síkkondenzátor lemezei között a vákuumot dielektrikumra cseréljük, akkor a kondenzátor feszültsége lecsökken (U0 -ról U -ra)!
- a kondenzátor töltése nem változott, így: Q = C0 U0 és Q = C U , ezekből: C = C0 ×
U0 U
, azaz
U < U0
miatt:
C > C0
Ha tehát egy síkkondenzátort vákuum helyett dielektrikummal töltünk ki, akkor kapacitása ε -szorosára növekszik:
e=
C C0
æ U0 ö ç= ÷ >1 ; è U ø
itt ε a szigetelő relatív dielektromos állandója (más néven: permittivitása) (ε puszta szám!) Ez az összefüggésünk csak a síkkondenzátor speciális esetére vonatkozik, ezért ε definiálására nem szerencsés! Azonban:
- láttuk, hogy a térerősség:
E=
E0
e
,
E0 =
U0 d
ill.
E=
U d
,
emiatt:
tehát dielektrikumban a térerősség ε -od részére lecsökkent!
33
→ ezzel a relatív dielektromos állandó definíciója: Ha valamely töltésrendszer vákuumban E0 , egy adott homogén, izotrop szigetelőben pedig E térerősségű elektrosztatikai teret hoz létre, akkor a szigetelő relatív
e=
dielektromos állandója definíció szerint:
_
E0 E
E
e
- a fenti gondolatmenetből az is kiderült, hogy: f felületű, d vastagságú, ε relatív dielektromos állan-
f C = e e0 d
dójú szigetelővel kitöltött síkkondenzátor kapacitása:
De miért módosítják a szigetelők az elektromos teret? Molekuláris magyarázat: A szigetelők polározódása (dielektromos polarizáció)
_
E=0
_
E>0
E=0
E=0 esetén nempoláros molekulák
E>0
E=0 esetén is poláros molekulák
a) nempoláros molekulák: az elektromos tér a molekulákon belül eltolja a pozitív és a negatív töltések súlypontját, ezzel az E irányába mutató indukált dipólmomentumot hoz létre a szigetelő molekuláiban 34
b) poláros molekulák: az elektromos tér az E irányába rendezi az eleve polarizált (dipólus) molekulák permanens dipólmomentumait _Q
Emiatt az elektromos térbe tett szigetelő belsejében a pozitív és a negatív töltések _ + eltolódnak egymáshoz képest. Ez a _ + (homogén) szigetelő térfogati semle_ gességét nem változtatja meg, mivel a + _ térfogatban a pozitív és a negatív + _ f f töltések közel folytonosan oszlanak el, + így eltolódásuk után is semlegesítik egy_ + mást. A szigetelő határán kifelé elmoz_ + duló töltések semlegesítésére viszont _ + nem áll rendelkezésre ellentétes a b polaritású töltés, ezért polarizáció hatására a dielektrikum (E -re merőleges) l határfelületein felületi elektromos töltések (ún. polarizációs töltések, QP) jelennek meg (ld. az alábbi ábrán!)! A polarizációs felületi töltések tere (ld. az ábrán) mindig ellentétes a polarizációt létrehozó külső térrel, ezért csökken a térerősség szigetelőkben (vákuumhoz képest)! +Q
_Q
+Q
_Q
p
_ _ _ _ _ f _ _ _
f + + + + a
- Qp
b l
A QP polarizációs töltések ún. kötött töltések, mert nem hagyhatják el a molekula határait, így csak korlátozott mértékben mozdulhatnak el,
35
szemben a korábban tárgyalt, a vezetőn szabadon elmozdulni képes szabad töltésekkel.
- a jelen (5.) fejezet kezdetén láttuk, hogy az elektromos térerősség a tér minden pontjában vákuumbeli értékének e -od részére csökken, ha a (geometriai) teret eredetileg kitöltő vákuumot e dielektromos állandójú, homogén és izotrop szigetelőre cseréljük
- emiatt a korábban megismert, vákuumban érvényes Gauss-tétel szigetelőben, az ott uralkodó térerősséggel felírva a következő: Ha F tetszőleges zárt felület, amelyen belül Qi töltések helyezkednek el, akkor
ò En df = F
1
Q å ee
i
0
i
Ez az elektrosztatikai tér első alaptörvénye szigetelőben (Gauss-tétel). A dielektromos eltolódási vektor Legutóbbi összefüggésünk (a Gauss-tétel szigetelőkben) alapján célszerű bevezetni egy olyan D vektort, amely dielektrikumban az ottani térerősség ε·ε0 -szerese, mert azzal a dielektrikumokban érvényes Gauss-tétel különösen egyszerű alakot vesz fel (ld. alább!) D (di)elektromos eltolódási vektor (homogén, izotrop közegben):
D = e e0 E
egysége: 1 C/m2
(itt E a dielektrikumbeli elektromos térerősség (Ediel))
36
E definíció szerint D szigetelőben (és természetesen vákuumban is) a vákuumbeli (εE) térerősség ε0 –szorosa (vagyis a D értékét, ugyanúgy, mint a vákuumbeli térerősséget, kizárólag a szabad töltések határozzák meg, azaz D független a kötött töltések, másszóval az anyag jelenlététől!). Ezt ε·ε0 E helyébe írva adódik a Gauss-tétel D elektromos eltolódási vektorral felírt, dielektrikumokban is érvényes alakja: Ha F tetszőleges zárt felület, amelyen belül Qi töltések helyezkednek el, akkor:
ò D df = åQ n
i
i
F
Ebből látszik, hogy a D forrásai és nyelői a szabad töltések, így D értékét csakis a szabad töltések határozzák meg. Ezek eloszlása rendszerint ismert, így a D tere könnyen kiszámítható, ezért volt érdemes bevezetni a D vektort! (Ezzel szemben az E térerősség forrásai és nyelői a szabad ÉS a kötött töltések; minthogy az utóbbiak eloszlását az anyag tulajdonságai határozzák meg, ez általában nem ismert, így az E terét nehéz meghatározni.) Dielektrikumokban is érvényes az elektrosztatikai tér örvénymentességét kifejező, korábban már látott összefüggés, az elektrosztatikai tér második alaptörvénye: Tetszőleges, zárt g görbére:
ò E ds = 0 s
g
37
.
Dielektrikumokban fellépő erőhatások (kísérlet!) G
S
e1 e 2
G
e2
S
e1 e 2
vonzás
e2
taszítás
magyarázat: ha az S golyó helyén is az ε1 dielektromos állandójú közeg lenne (ekkor a G által arra gyakorolt eredő erő zérus lenne!), akkor abban minden elemi térfogat indukált dipólmomentuma kisebb
nagyobb
lenne,
így azt a G inhomogén tere kevésbé
jobban
vonzaná! (*)
Minthogy a G által az S golyóra gyakorolt eredő erő ε1 = ε2 esetben zérus lenne, a fenti (*) következtetés-pár azt jelenti, hogy a G az S golyót ε1 < ε2 esetén vonzani, ε1 > ε2 esetén viszont taszítani fogja!
38
C. A STACIONÁRIUS ELEKTROMOS ÁRAM (EGYENÁRAM) 6. Áram és ellenállás Az árammal átjárt vezetőben a térerősség nem zérus (ui. nincs elektrosztatikai egyensúlyban)! (kísérlet!) Elektromos áram: az elektromos töltések rendezett mozgása Az áram iránya: a pozitív töltéshordozók mozgásának iránya Az elektromos áram hatásai: (kísérlet!)
- hőhatás
- mágneses hatás
- kémiai hatás
- fényhatás Áramerősség: a vezető figyelembe vett keresztmetszetén Δt idő alatt átáramló ΔQ töltésmennyiség és a Δt idő hányadosa:
DQ Dt dQ I= dt
I=
(a Δt alatti átlagos áramerősség) (a pillanatnyi áramerősség)
egysége az SI -ben alapegység (definíciójáról ld. a 8. fejezetet!): [I]= 1 A (amper) = 1 C/s 39
Emlékeztető: Az y(x) függvény
!"($! )
-szel jelölt deriváltja (másnéven differen-
!! &∆! )
ciálhányadosa) az x0 pontban az differenciahányados határértéke )$ (ha ez létezik) ∆𝑥 → 0 esetén. A derivált a függvény változási sebessége, geometriai szempontból pedig a függvénygörbe meredeksége az adott pontban.
A fenti definíciókból következően: → I áramerősségű egyenáram (azaz időtől független áram) által t idő alatt szállított töltés: Q = I·t → tetszőleges I = I(t) erősségű áram által a [t1, t2] időintervallumban t2
Q = ò I (t ) d t
szállított töltés:
t1
Ohm törvénye és az ellenállás (kísérlet!)
U I I egyenesen arányos U -val!
I
Ohm törvénye: Egy vezetőben folyó áram erőssége egyenesen arányos a vezető pólusai közötti feszültséggel:
U I= R 40
itt R ( = U/I) a vezető ellenállása, egysége: 1 V/A = 1 ohm (Ω) Az ellenállás reciproka a G vezetőképesség (vezetés):
G=
1 R
, egysége: 1 A/V = 1 siemens (S)
Homogén, l hosszúságú, állandó q keresztmetszetű vezető ellenállása:
R=r×
l q
,
ahol a r arányossági tényező az anyagi minőségre jellemző fajlagos ellenállás, egysége: [r] = 1 Ω m A fajlagos ellenállás reciproka a σ fajlagos vezetőképesség:
1
r
=s
, egysége: [σ] = 1 Ω-1 m-1
Az ellenállás hőmérsékletfüggése Az ellenállás a hőmérséklet növekedésével
- bizonyos anyagok (pl. fémek) esetén növekszik
- más anyagok (pl. félvezetők, elektrolitok, szén) esetén csökken (kísérlet (fém és félvezető)!) Fémek esetén:
41
- szűk hőmérséklet-tartományban: r - r0 æ R - R 0 ö ç= ÷ = a( t - t 0 ) , másképpen: r0 çè R 0 ÷ø
r = r 0 [1 + a × (T - T0 )]
ahol a az ellenállás hőmérsékleti tényezője [a] = K-1
- szélesebb hőmérséklet-intervallumban a T szerinti sorfejtés magasabbrendű tagjait is meg kell tartani:
{
r(T ) = r0 × 1 + a × (T - T0 ) + b × (T - T0 ) + (...) 2
}
Félvezető anyagok esetén:
r = konst . × e
42
B T
Szupravezetés
- a higany 4,2 K alatt szupravezető (H. Kamerlingh Onnes, 1911)
r
- a szupravezetők ellenállása az anyagi minőségtől és fizikai körülményektől (mágneses tér) függő TC kritikus hőmérséklet alatt mérhetetlenül kicsi (zérus (?)) 0
TC
T
- speciális kerámiák már 100 K felett is szupravezető állapotban lehetnek!
Áramsűrűség A töltések áramlásának iránya és sebessége a térben általában pontról pontra változik (pl. nem lineáris vezető belsejében; ld. ábra), ezért az áramerősség mellett célszerű bevezetni az annak megfelelő differenciális mennyiséget, az áramsűrűséget, amely a töltések áramlását a tér minden pontjában leírja (ezért nevezzük differenciális mennyiségnek):
Ha a tér P pontjában a töltések áramlási irányára merőlegesen felvett df felületelemen át dI áram folyik, akkor ott az áramsűrűség: J =
- a J vektormennyiség, iránya a pozitív töltések áramlási iránya
- az áramsűrűség SI-egysége: [J] = 1 A/m2
- a J vektortér az áramvonalakkal (a J -vonalakkal) szemléltethető 43
dI df
Az áramsűrűségből (definíciójának „megfordításával”) természetesen tetszőleges f felületre kiszámítható az áramerősség:
I = ò J n df (f )
Az Ohm-törvény differenciális alakja
- a mikroszkopikus modelleknek és az erőtérfelfogásnak az Ohm-törvény fentebb megismert integrális (azaz makroszkopikus jellemzőkkel felírt) alakjánál jobban megfelel annak alább felírandó differenciális alakja → ennek levezetése céljából alakítsuk át az integrális Ohm-törvényt úgy, hogy abban az integrális U, I, G mennyiségek helyett azok differenciális megfelelői (E, J és σ) szerepeljenek:
I=
U U 1 U
= × ×q = s× E ×q , amelyből: R r× l r l q
Jº
I = s× E q
; ez a
Differenciális Ohm-törvény: Homogén, izotrop anyag bármely pontjában az áramsűrűség az ottani J =s ×E fajlagos vezetőképesség és térerősség szorzata: Az Ohm-törvény mikroszkopikus értelmezése
- ha a vezetőben a térerősség E, akkor az áramvezetésben résztvevő töltéshordozókra (tekintsünk most speciálisan fémes vezetőt, abban ezek -e töltésű elektronok) ható erő: Fgyorsító = - e·E
44
- ha csak ez az erő hatna rájuk, akkor folyamatosan gyorsulnának, így (minthogy I arányos v -vel (ld. alább)) az áram minden határon túl növekedne
- a tapasztalat szerint azonban az áram véges értéken stabilizálódik, stacionárius (időtől független) állapot alakul ki, tehát a töltéshordozók az egyensúly beállta után állandó sebességgel mozognak tovább, vagyis (v sebességükkel ellentétes irányú) fékező erő is hat rájuk; tegyük fel, hogy ez egyenesen arányos v -vel (vö. Stokes-féle súrlódási törvény!): Ffékező = - a ·v
- stacionárius áramlás esetén definíció szerint v = állandó, így a töltéshordozókra ható eredő erő szükségképpen zérus: å F = 0 , vagyis:
- e∙E = a∙v , eszerint v/E (= -e/α) = állandó a töltéshordozók sebessége arányos a térerősséggel! A
, azaz
μ = v/E mennyiséget (elektron)mozgékonyságnak nevezzük.
m2 egysége: 1 Vs
Jelölje q a vezető keresztmetszetét, n az elektronok koncentrációját!
_
q
vdt
- a vezető kijelölt keresztmetszetén dt idő alatt annyi dQ töltés halad át (ld. ábra!), amennyi a q alapterületű, v ·dt magasságú hengerben van, ezért:
45
æ I 1 dQ ö 1 e × n × q × v × dt J çç º º = e×n×v = ÷÷ = q q dt q d t è ø (a μ fenti definícióját felhasználva)
= e·n·μ·E
másrészt a diff. Ohm-törv. szerint:
J = σ · E , így:
s = e × n ×µ
;
,
ezzel mikroszkopikus jellemzőkre vezettük vissza a fajlagos vezetőképességet! A fentiek alapján megbecsülhetjük az elektronok rendezett mozgásának sebességét (driftsebesség) ( v =
I ). Ez rézben, az elektrotechnie×n×q
kában szokásos max. áramsűrűség (107 A/m2) mellett: v ≈ 10 ─ 4 m/s. Megjegyzendő, hogy a töltéshordozóknak e lassú, rendezett mozgása (amellyel az áramot vezetik!) ennél sokkal (kb. 9 nagyságrenddel (!)) nagyobb sebességű (szobahőmérsékleten ≈ 10 5 m/s), rendezetlen hőmozgásra ül rá.
46
- Egyenáramú áramkörök
- egyenáram: időtől független (állandó) áramerősségű áram Feszültségforrás belső ellenállása, elektromotoros erő, kapocsfeszültség
- ideális feszültségforrás (feszültséggenerátor): feszültsége független a terhelő áramtól
- reális feszültségforrás (ld. az alábbi, „Potenciálviszonyok az áramkörben” c. rész ábráján a szaggatott vonallal bekeretezett részt!): helyettesítő kapcsolása ideális feszültségforrással sorba kötött ohmos ellenállás (ez az Rb ellenállás az áramforrás belső ellenállása) (Rb jelenléte miatt -ld. alább- minél nagyobb árammal terhelünk egy reális feszültségforrást, annál kisebb a feszültség annak pólusai között; feszültséggenerátor (ideális feszültségforrás) esetén -a fenti definíció értelmében- szükségképpen Rb = 0)
elektromotoros erő (másnéven üresjárati feszültség), ε: a terheletlen feszültségforrás pólusai közötti feszültség kapocsfeszültség, Uk: a terhelt feszültségforrás pólusai közötti feszültség (e definíciókkal kapcsolatban ld. még az alábbi, „Potenciálviszonyok az áramkörben”, „Az elektromotoros erő és a kapocsfeszültség összefüggése” és Az áramforrás Rb belső ellenállásának meghatározása c. részeket!)
47
Kirchhoff törvényei
- Stacionárius (időtől független) ill. kvázistac. állapotban érvényesek! Kirchhoff első törvénye („csomóponti törvény”) Stacionárius árammal átjárt hálózat minden csomópontjára fennáll, hogy az ott találkozó áramok előjeles (pl. bemenő: +, kijövő: –) áramerősségeinek összege zérus: I1
I2
I3 I4 I5
å Ii = 0 i
pl. ábránk csomópontjára: I1 + I2 – I3 – I4 – I5 = 0
- e törvény a töltésmegmaradást fejezi ki; ha nem állna fenn, akkor a csomópont töltése az időben változna, azaz nem lenne stacionárius az állapot!
(kísérlet!) Kirchhoff második törvénye („huroktörvény”)
- stacionárius állapotú hálózatban válasszunk ki egy tetszőleges hurkot (ld. ábra; definíció szerint a hurok mindig zárt!)!
- jelöljünk ki a hurokban önkényesen egy (referencia) körüljárási irányt (P), továbbá áramirányokat a hurok szomszédos csomópontjai közötti szakaszaira (I1, …, I4)!
- ha alább felírt egyenleteink egy áramra pozitív ill. negatív értéket adnak, akkor a valóságos áramirány a kijelölt áramiránnyal (és nem a körüljárási iránnyal!) egyező ill. ellentétes
48
Stacionárius árammal átjárt hálózat minden hurokjában az εi elektromotoros erők és az ellenállásokon eső Ii·Ri feszültségek előjeles (ld. alább!) összege zérus:
åe + å I R = 0 i
i
i
i
i
- itt az εi és IiRi tagok előjeleinek meg kell felelniük a választott körüljárási iránynak: εi akkor pozitív, ha azon áram iránya, amelyet az adott feszültségforrás önmagában létrehozna (azaz a pozitív pólusából kifelé mutató irány), megegyezik a körüljárási iránnyal; IiRi pedig akkor pozitív, ha az áram (feltételezett) iránya ellentétes a körüljárási iránnyal (ui. az árammal átjárt ellenállás az áramiránnyal ellentétes irányú feszültségforrásnak felel meg) (az Ri -k között szerepelniük kell a nem ideális feszültségforrások belső ellenállásainak (részletesen ld. később) is!)
- a huroktörvény magyarázata: ha e törvény nem állna fenn, akkor a hurok mentén körülhaladva megváltozna a vezetésben résztvevő töltéshordozók kinetikus energiája, azaz nem lehetne stacionárius az állapot!
pl. ábránk hurokjára: ε1 - ε2 + ε3 - I1 R1 + I2 R2 + I3 R3 - I4 R4 = 0
Kirchhoff e két törvénye alapján mindig elegendő számú független egyenlet írható fel ahhoz, hogy megoldásuk az adott, (kvázi)stacionárius állapotú áramkör állapotát (pl. áramait) tökéletesen jellemezze. Ellenállások soros és párhuzamos kapcsolása Soros kapcsolás
I
R1
R2
U1
U2
I
U A sorosan kötött ellenállások rendszere egyetlen (az ún. „eredő”) ellenállással helyettesíthető. 49
Ennek kiszámítása: képzeletben vezessünk I áramot a rendszeren keresztül (mert ebből könnyű kiszámolni az alábbiakat), számoljuk ki, mekkora U feszültséget hoz ez létre a rendszer pólusai között; Ohm törvényének megfelelően az eredő ellenállás ezek hányadosa: Re = U/I
- a csomóponti törvény miatt az ellenállásokon ugyanakkora I áram folyik át (hiszen nincs elágazás; ld. fenti ábra)
- a rendszeren eső feszültség (az útvonalban additív, ezért) az ellenálllásokon eső feszültségek összege: U = U1 + U2
- itt az Ohm-törvényből: U1 = I·R1 ill. U2 = I·R2 , behelyettesítve:
(*)
U = I·R1 + I·R2 = I·(R1 + R2)
az Re = U/I eredő ellenállás:
Re = R1 + R2
, amelyből ,
Re = å Ri
általánosítva:
i
- az Ohm-törvény alapján felírt fenti (*) egyenletekből az is látszik, hogy a sorbakapcsolt ellenállásokon eső feszültségek az ellenállásokkal arányosak: U1/U2 = R1/R2 Párhuzamos kapcsolás
I1
R1
I
I R2 I2 U
Ez is helyettesíthető egyetlen (eredő) ellenállással ! 50
Ennek kiszámítása: képzeletben kössünk U feszültséget a rendszerre (mert ebből könnyű kiszámolni az alábbiakat), számoljuk ki, mekkora I áramot hoz ez létre a rendszeren keresztül; Ohm törvényének megfelelően az eredő ellenállás ezek hányadosa: Re = U/I
- a huroktörvény miatt az ellenállásokon ugyanakkora U feszültség esik, amely egyben a rendszer pólusai közti feszültség is (ld. fenti ábra)
- a csomóponti törvény miatt a rendszeren átfolyó áram az ellenállásokon átfolyó áramok összege: I = I1 + I2
- itt az Ohm-törvényből: behelyettesítve:
I1 = U/R1 ill. I2 = U/R2
(*) ,
I = U/R1 + U/R2 = U (1/R1 + 1/R2)
,
amelyből az eredő ellenállás reciproka (1/Re = I/U):
1 1 1 = + Re R1 R2
,
általánosítva:
1 1 =å Re i Ri
- az Ohm-törvény alapján felírt fenti (*) egyenletekből az is látszik, hogy a párhuzamosan kapcsolt ellenállásokon keresztül folyó áramok az ellenállásokkal fordítottan arányosak: I1/I2 = R2/R1 Feszültségosztó (potenciométer)
(kísérlet!)
- csak a terheletlen potenciométert vizsgáljuk (amelynek kimenő árama elhanyagolható a potenciométerben folyó áramhoz képest; ennek feltétele: Rfogyasztó >> R1) (ld. az ábrán (felső ábra: helyettesítő kapcsolása, alsó ábra: valóságos potenciométer); bemenő feszültsége U, kimenő feszültsége U1 )
51
U1 R1
R2 U
U1
U
jelöljük:
R = R1 + R2
U æ Uö I
= ÷
- a terheletlen potenciométer „testében” folyó áram: ç è R ø R1 + R2 és
U1 = IR1 ,
U1 = U ×
ezért:
minthogy: 0 £ R1 £ R
Þ
R1 R
0 £ U1 £ U
,
vagyis: a potenciométer segítségével zérus és a potenciométerre kapcsolt U feszültség közé eső bármekkora feszültség létrehozható, ha a csúszkát a bal- és jobboldali véghelyzete között mozgatjuk! Potenciálviszonyok az áramkörben Az áramkör pontjainak potenciáljait mutatja a kör alábbi sematikus rajza alatti grafikon az áramköri elemeknek megfelelő helyeken (a szaggatott vonallal bekeretezett rész a reális feszültségforrás): 52
Rk
Rb
E
U
I Rb E
IRk
0 (az ábra alsó grafikonja a hely függvényében mutatja az áramkör potenciálviszonyait)
Az elektromotoros erő és a kapocsfeszültség összefüggése Kirchhoff huroktörvénye a fenti ábra áramkörére:
ε - I·Rb - I·Rk = 0 Ebből a kapocsfeszültség I terhelő áram esetén (fenti definíciója értelmében nyilván Uk = I·Rk): Uk = ε - I·Rb
, vagyis
a kapocsfeszültség az Rb belső ellenálláson eső feszültség értékével kisebb az elektromotoros erőnél Az ideális feszültségforrás, másnéven feszültséggenerátor a terhelő áramtól függetlenül mindig azonos feszültséget szolgáltat → így a fentiek szerint belső ellenállása zérus kell legyen! (Rb = 0)
53
Az áramforrás Rb belső ellenállásának meghatározása Egy áramforrás Rb belső ellenállását kiszámolhatjuk, ha megmérjük az ε elektromotoros erejét, és -ismert Rk külső ellenállás esetén- az Uk kapocsfeszültségét. Ekkor:
- fenti kiindulási egyenletünkből a kör árama:
- ezzel a kapocsfeszültség:
U k (= I × Rk ) = e ×
I=
e
Rb + Rk
Rk Rb + Rk
amelyből az áramforrás keresett Rb belső ellenállása: Rb =
,
e -U × R k
Uk
k
Hidrodinamikai analógia az elektromotoros erő és a kapocsfeszültség viszonyára: Uk E
Rk I
I Rb
he h
Sz
itt
Sz
ε: elektromotoros erő; Rk : külső ellenállás;
Uk : kapocsfeszültség Rb : az áramforrás belső ellenállása
54
Az áram- és feszültségmérő műszerek csatlakoztatása a mérendő áramkörhöz; mérési határuk kiterjesztése, belső ellenállásuknak a mérésre gyakorolt hatása Árammérő:
- az A árammérőt az F fogyasztóval sorosan kell kötni, hiszen (Kirchhoff csomóponti törvénye miatt) így folyik át azonos áram rajtuk (ld. fenti a. ábra!) Az árammérő méréshatárát kiterjeszthetjük, ha ún. söntellenállást kötünk vele párhuzamosan: Rs = Ra/(n-1) söntellenállással a méréshatár az eredeti n –szerese lesz (ld. fenti b. ábra; Ra az árammérő belső ellenállása). így ugyanis az árammérőn keresztül folyó Ia áram viszonya a teljes I = Ia + Is áramhoz (láttuk: a párhuzamosan kötött ellenállások áramai ellenállásaikkal fordítottan arányosak, ezért itt Is = Ia· Ra/Rs = Ia·(n-1)): Ia/I = 1/n , azaz Ia a fogyasztón átfolyó I áram n -ed része Feszültségmérő:
55
- a V feszültségmérőt az F fogyasztóval párhuzamosan kell kötni, hiszen (Kirchhoff huroktörvénye miatt) így esik azonos feszültség rajtuk (ld. fenti b. ábra!) A feszültségmérő méréshatárát kiterjeszthetjük, ha ún. előtétellenállást kötünk sorba vele: Re = Rv·(n-1) előtétellenállással a méréshatár az eredeti n –szerese lesz (ld. fenti b. ábra; Rv a feszültségmérő belső ellenállása). így ugyanis a feszültségmérőn eső Vv feszültség viszonya a teljes V = Ve + Vv feszültséghez (láttuk: a sorosan kötött ellenállások feszültségei ellenállásaikkal egyenesen arányosak, ezért itt Ve = Vv · Re/Rv = Vv·(n-1)): Vv/V = 1/n , azaz Vv a fogyasztón (a voltmérő jelenlétében) eső V feszültség n -ed része A mérőműszerek belső ellenállásának a mérésre gyakorolt hatása
- az ideális árammérő ill. feszültségmérő belső ellenállása zérus ill. végtelen!
- a nem ideális mérőműszerek megváltoztatják az áramkör paramétereit (mivel az árammérőn I·Ra ≠ 0 feszültség esik, a feszültségmérőn pedig V/Rv ≠ 0 áram folyik)!
56
példa:
(kísérlet!)
V1 + V2 ≠ V (?!) Az
áram
munkája
és
teljesítménye. A Joule-féle hő.
- ha a fogyasztó pólusai között (az áram irányában haladva) U feszültség esik, akkor az elektromos potenciál definíciója szerint az elektromos tér dW = U · dQ munkát végez, mialatt a fogyasztón dQ töltés áramlik át
- ha a fogyasztón keresztül dt ideig I (egyen)áram folyik, akkor a fenti dQ töltés az áram definíciójából: dQ = I · dt
- ebből következően a fenti fogyasztóban: Az elektromos (egyen)áram t idő alatt végzett munkája: W = U ∙ I ∙ t → tehát az elektromos áram teljesítménye P = dW/dt -ből: Az I áramerősségű elektromos áram az U feszültség alatt álló, R ellenállású fogyasztónak P = U ∙ I = U2/R = I2 ∙ R teljesítményt ad át. (kísérlet!) (sorosan ill. párhuzamosan kötött fogyasztókon disszipált teljesítmények viszonya)
A fogyasztón ez a munka különféle energiaformákká, vagy munkává (mechanikai munka, fény, hő, stb.) alakul aszerint, hogy mi a konkrét fogyasztó (pl. elektromotor, lámpa). 57
Homogén, nyugvó vezetőben (ui. ilyenkor sem kémiai energia nem változhat meg , sem mechanika munkavégzés nem történhet) az elektromos áram munkája teljes egészében hővé alakul, amelyet Joule-féle hőnek nevezünk.
58
- Váltakozó áramok Váltakozó áram (váltóáram): időben periodikusan változó áramerősségű áram a periodicitás azt jelenti, hogy minden t időpillanatra fennáll (ld. ábra): I(t) = I(t+T) ahol T a periódusidő
- színuszos váltakozó áram: időben színuszos függvény szerint válta-
kozó áram:
I(t) = Im·sin(wt + a) ,
ahol Im az amplitúdó (maximális áram), w (= 2π/T) a körfrekvencia (helyette néha a ν = 1/T frekvenciát adják meg), a a kezdőfázis
-
a fogyasztókon színuszos váltóáramot rendszerint színuszos váltófeszültség: U(t) = Um·sin(wt + β) hoz létre (itt általában β ≠ a) (ilyen pl. a hálózati feszültség, amelynek frekvenciája az EU -ban ν (= 1/T) = 50Hz, amplitúdója √2·230V, effektív feszültsége 230V (ld. alább!))
-
a váltakozó áramú áramkörök vizsgálatakor elég csak színuszos váltóárammal foglalkozni, mivel fennáll (tetszőleges periodikus függvényre; mi az alábbiakban speciálisan váltakozó áramra alkalmazzuk): Fourier tétele: minden (tetszőleges időfüggésű!) váltakozó áram előállítható (különböző frekvenciájú és fázisú) színuszos váltakozó áramok összegeként (Fourier-sor), amely sor tagjainak körfrekvenciái az ω (= 2π/T) alap körfrekvencia, és annak egész számú többszörösei ((fel)harmonikusai) I(t) = I0 + I1·sin(wt+a1) + I2·sin(2wt+a2) + I3·sin(3wt+a3) + …
59
illusztráció: az ábráról láthatjuk, hogy pl. egy periodikus négyszögjelet (fekete vonal) Fourier-komponenseinek össszege a figyelembe vett harmonikusok sorszámának növekedtével egyre jobban közelít (kék vonal: alapharmonikus, zöld vonal: 3. harmonikus, piros vonal: az alap- és a 3. harmonikus összege) (minthogy e felírandó függvény páratlan, Fourier-sorából hiányoznak a páros felharmonikusok (amplitúdójuk zérus))
A váltakozó áram effektív értéke A váltakozó áramot ill. feszültséget csúcsértéke (amplitúdója) helyett általában effektív értékével szokás jellemezni: A váltakozó áram ill. váltakozó feszültség effektív árama ill. effektív feszültsége annak az egyenáramnak az árama ill. egyenfeszültségnek a feszültsége, amely ohmos (azaz Ohm törvényét kielégítő) fogyasztón egy periódus alatt ugyanakkora munkát végez, mint a szóban forgó váltóáram ill. váltófeszültség (így átlagos teljesítményük is ugyanaz). Számoljuk ki e mennyiségeket:
- a 7. részben láttuk, hogy az áram (pillanatnyi) teljesítménye a kétpólus (pl. fogyasztó, áramforrás) (pillanatnyi) feszültségének és áramának szorzata: P = U·I; ez ohmos kétpólus esetén: P = I2R = U2/R
→ így az egy periódus alatt végzett munka: 𝑊 = ∫( 𝑈(𝑡 )𝐼(𝑡)𝑑𝑡 ez ohmos kétpólus esetén az árammal ill. a feszültséggel kifejezve: 60
𝑊 = 𝑅 ∙ ∫( 𝐼 ) (𝑡)𝑑𝑡
%
𝑊 = ∫( 𝑈 ) (𝑡)𝑑𝑡 +
ill.
ami megegyezik az effektív egyenáram ill. egyenfeszültség T idő alatti munkájával: W = Ieff2· R·T = Ueff2·T/R , amelyből általános esetben: Váltóáram ill. váltófeszültség effektív értékének kiszámítása: %
𝐼,-- = @ ∫( 𝐼 ) (𝑡)𝑑𝑡 *
%
𝑈,-- = @ ∫( 𝑈 ) (𝑡)𝑑𝑡
ill.
Ezekből színuszos váltakozó áram ill. feszültség speciális esetére: T
minthogy
T
ò X dt = ò X sin w t dt = X 2
0
2 m
2
0
T 2 m
1 1 ( 1 cos 2 w t ) dt
T X m2 ò0 2 2
(itt X lehet I ill. U) , amit Xeff fenti kifejezésébe behelyettesítve kapjuk:
Színuszos váltóáram ill. váltófeszültség effektív értéke: I eff =
Im » 0,707 × I m 2
ill.
Veff =
Vm » 0,707 × Vm 2
(pl. a hálózati feszültség amplitúdója (csúcsértéke): Um = 230V·√2 ≈ 325V)
A váltakozó áram teljesítménye Számítsuk ki a színuszos váltóáram egy fogyasztónak átadott teljesítményét!
- általános esetben a fogyasztón U(t) = Um sin wt színuszos váltófeszültség hatására (attól fázisában j szöggel eltérő) I(t) = Im sin (wt - j) áram halad át
61
A fogyasztónak átadott pillanatnyi teljesítmény: P(t) = U(t) I(t) = Um sin wt × Im × sin (wt - j) ez a 2 sin a sin b º cos (a - b) – cos (a + b) azonosságot felhasználva:
1 1 P(t ) = U m I m cosj - U m I m cos(2w t - j ) 2 2
(*),
amelynek első tagja konstans, a második pedig 2w körfrekvenciával színuszosan váltakozik A fogyasztó áramát, feszültségét és felvett pillanatnyi teljesítményét az ábra mutatja az idő függvényében:
(a szövegbeli U megfelelője az ábrán V)
- látható, hogy a fogyasztó által felvett teljesítmény minden időpillanatban pozitív a (t1, t2) időintervallumon, azaz ezalatt a generátor t2
ò P(t ) dt > 0 energiát ad át a fogyasztónak t1
- a (0, t1) időintervallumon viszont a fogyasztó által felvett teljesítmény minden időpillanatban negatív, így ezalatt a fogyasztó által
62
t1
felvett energia ò P(t ) dt < 0 negatív, vagyis a fogyasztó energiát ad 0
vissza a generátornak! A fogyasztónak átadott teljesítmény átlagértéke a váltóáram egy periódusára (*) alapján:
- a 2. tag tiszta koszinuszos, amely függvénygörbe alatti terület egy periódusában a nulla szint felett és az alatt megegyezik, így (a váltóáram egy periódusa alatti két periódusa közben) átlagértéke zérus
- az 1. tag konstans, így átlaga megegyezik e konstans értékével 1 P = U m I m cos j = U eff × I eff × cos j 2 , tehát: A színuszos váltóáram átlagos (másnéven hatásos) teljesítménye: P = U eff × I eff × cos j A fenti összefüggésben szereplő Ueff·Ieff faktort látszólagos teljesítménynek, a cosj faktort pedig teljesítménytényezőnek nevezik, az átlagos teljesítmény e kettő szorzata. Ha j = ± 90° , akkor az átlagos teljesítmény P = 0, vagyis a fogyasztón keresztül teljesítmény nélküli, ún. „watt nélküli” áram folyik. (így pl. ha a fogyasztó ideális kondenzátor, akkor a váltóáram első negyedperiódusa alatt tölti a kondenzátort, azaz energiát ad át neki, azonban a másik negyedperiódus alatt kisüti a kondenzátort, vagyis a kondenzátor visszaadja a kapott energiát a generátornak, így az átlagos teljesítmény zérus)
63
D. A STACIONÁRIUS ÁRAM ÉS A MÁGNESES TÉR 8. Mágneses tér vákuumban Természetes mágnes: mágneskő (magnetit) Mesterséges mágnes: mágnesezett acélrúd (mágnesrúd)
(kísérlet!)
Mágneses pólusok: azon két, pontszerűnek képzelt erőcentrum, amelyek a mágneses erők forrásainak tekinthetők (DE: csak együtt léteznek! (kísérlet!)) Megkülönböztetünk:
D
északi ( É )ü ý pólust déli ( D) þ
É
Az D
É
É
D
D
taszítás
É
D
É
vonzás
egynemű mágnespólusok taszítják, a különneműek vonzzák egymást. (kísérlet!) A mágnesek közötti erőhatás mágneses tér létrejöttével magyarázható (közelhatás elmélete).
64
Mágneses megosztás ** **
**
D
É
É
**
mágneses térben (pl. rúdmágnes közelében) az egyébként nem mágneses anyag (pl. lágyvas) mágnesessé válik
D
(kísérlet!)
A mágneses tér szemléltetése: A mágneses teret jellemző B mágneses indukció vektor (definícióját ld. a későbbiekben!) vektorterét az indukcióvonalakkal szemléltethetjük. Az adott pontban:
- a mágneses indukció irányát a ponton átmenő indukcióvonalhoz a kérdéses pontban húzott (az indukcióvonal irányának megfelelően irányított) érintő adja
- a mágneses indukció nagysága megegyezik az indukcióvonalak kérdéses pontbeli sűrűségével (azaz az erővonalakra merőlegesen felvett, egységnyi felületen átmenő erővonalak számával) példák:
B P É
D
É
65
D
É É D
szemléltetésük: vasreszelékkel, apró iránytűkkel
(kísérlet!)
Az elektromos áram mágneses tere
D
Oersted (XIX. sz.): Az elektromos áram mágneses teret hoz létre maga körül. (kísérlet!)
É I
I
→ az elektromosság és a mágnesesség között kapcsolat van Néhány egyszerű alakú áramvezető mágneses tere Hosszú, egyenes áramvezető
(kísérlet!)
I _ +
66
Áramhurok
I Áramtekercs (szolenoid)
(kísérlet!)
B
I Körtekercs (toroid)
Rk
I
67
Áramvezető mágneses térben
- az imént láttuk: az árammal átjárt vezető erőt fejt ki a mágnestűre! → (Newton III. axiómája) → a mágnestű (tere) is erőt fejt ki az áramvezetőre! → vagyis a mágneses tér erőhatást gyakorol az áramvezetőre! (kísérletek) (mágnespólus forog áramvezető körül és fordítva, áramvezető feltekeredik rúdmágnesre, alábbi kísérlet)
B _
D B
I
F
I
F I
É
I
Az ilyen kísérletekből az l hosszúságú, egyenes, árammal átjárt vezetőre ható erő:
I
Q
B
l
F = 0 ↔ I ïçB (Q = 0o vagy 180o)
B
F = Fmax ↔ I ^ B F = I×l×B×sinQ
I 68
(Q = 90o)
Vektoriálisan:
F = I × (l ´ B)
ill.
( dF = I × (dl ´ B) ) ,
ahol l ill. dl iránya a vezetőben folyó I áram iránya Ennek alapján: A B mágneses indukcióvektor definíciója: (mérési utasítás segítségével, ahogyan minden fizikai mennyiséget definiálunk)
- keressük meg azt az l irányt, amelyben az áramvezetőre ható erő zérus, majd ebből a helyzetéből fordítsuk el derékszögben, az l’ irányba a vezetőt, ekkor arra az Fmax maximális erő hat B nagysága:
B=
Fmax I ×l
;
B egysége:
1
N º 1 T (tesla ) A× m
B iránya:; ha l’, l, Fmax (ebben a sorrendben) jobbcsavart alkot, akkor B iránya megegyezik l irányával, ha pedig balcsavart, akkor ellentétes azzal (a B mágneses indukcióvektorra a mágneses dipólusra (pl. áramhurok) ható forgatónyomaték alapján ennél előnyösebb definíció adható (ld. később!))
A mágneses indukciófluxus (FB)
- definíciója ugyanaz, mint az elektromos térerőfluxus fentebb tárgyalt definíciója (ld. ott!), csak most (E helyett) a B mágneses indukcióvektorral! A ФB mágneses indukciófluxus az f felületre: (FB egysége: 1 T∙m2 ≡ 1 Wb (weber))
69
F B = ò B n df f
A mágneses térre vonatkozó Gauss-törvény
- láttuk korábban, hogy az elektromos térerősség fluxusa bármely zárt felület esetén arányos a felület által határolt térfogatban lévő töltések algebrai összegével
- a mágneses töltések (pólusok) algebrai összege viszont minden (makroszkopikus) térfogatra zérus, mivel a mágneses pólusok a kísérletek tanúsága szerint (pl. akárhány makroszkopikus darabra vágunk is szét egy mágnesdipólt, darabjai mindig dipólusok és sohasem monopólusok lesznek) nem választhatók szét, csak együtt léteznek
- ez viszont (az elektromos térerősség fluxusával fennálló analógia értelmében) azt jelenti, hogy: A mágneses indukciófluxus bármely zárt felületre zérus
ò B df = 0 n
f
Gauss tétele mágneses térre
(azaz a mágneses indukcióvonalaknak nincsenek "forrásai", illetve "nyelői", másként fogalmazva: a mágneses indukcióvonalak mindig zárt görbék, vagyis:) → a B mágneses indukció tere forrásmentes vektortér!
70
Áramhurok mágneses térben Fb
b
_
I _
n
Q
Fa
a
Fa
n
b
Fa I
Fb
B
Q
b sinQ _ Fa B
Ha az áramhurok normálisának n vektora (amely -mint láttuk- a keretben folyó áram irányával jobbcsavart alkot) Θ szöget zár be az indukcióvektorral, és az a oldalak merőlegesek arra, akkor:
- a b oldalakra ható erők ill. ezek forgatónyomatéka: Fb = IbB × sin(90 ! - Q) üï ý Fb + ( - Fb ) = 0; å M = 0 !
- Fb = -IbB × sin(90 - Q)ïþ
- az a oldalakra ható erők ill. ezek forgatónyomatéka:
Fa = IaB
ü ý
- Fa = -IaBþ
Fa + ( - Fa ) = 0;
æ hatásvonaluk ö çç ÷÷ egybeesik è ø
æ hatásvonaluk távolsága :ö M ¹ 0 çç ÷÷ å b × sin Q è ø
- így a teljes vezetőkeretre ható forgatónyomaték: M (≡ F×k) = I·a·B×b·sinQ = I·B·f·sinQ
,
ahol f = ab a téglalap területe
- kimutatható: tetszőleges alakú vezetőkeret esetén a forgatónyomaték csak a vezetőkeret területétől függ, alakjától nem! 71
N menetű tekercs esetén:
M = I·N·f·B·sinQ ,
(az ebben szereplő N·f mennyiséget "menetfelület" -nek nevezzük) → a tekercsre ható forgatónyomaték vektoriálisan: M = I·(Nf × B) (az elektromos dipólusra ható forgatónyomatékot az elektromos dipólmomentummal megadó kifejezéssel való analógia alapján írhatjuk:) Árammal átjárt tekercs mágneses momentuma:
pm = I·N·f
ezzel a tekercsre ható forgatónyomaték:
M = pm × B
,
Az áramhurokra ható forgatónyomaték mérése lehetőséget nyújt a B mágneses indukcióvektor kísérleti meghatározására, sőt (a korábbinál (ld. fentebb!) célszerűbb) definíniójára is:
M =0
Mmax
-
_
-
_
amikor az áramhurokra nem hat forgatónyomaték, akkor normálisa megadja a B irányát
az erre az irányra merőlegesen forgatva mért Mmax megadja a B nagyságát: B = Mmax /pm
72
Áramvezetők közötti erőhatás (kísérlet!)
I1 + _
I2
I1 + _
I2
_
_ +
(az ábrán látható kísérlet
- Roget-spirál)
A kísérletek tanúsága szerint: Ha két, egymástól d távolságban lévő, párhuzamos, végtelen hosszú vezetőben I1 ill. I2 áram folyik, akkor az egyik vezető l hosszúságú darabjára a (teljes, végtelen hosszúságú) másik vezető által ható erő:
F= ahol
-7
µ 0 = 4p × 10
µ 0 I1 × I 2 × l 2p d
,
Ns2 a vákuum mágneses permeabilitása 2 C
- ennek az erőnek a mérésén alapul az SI -mértékrendszerben alapegység 1 amper (A) áramerősség definíciója („abszolút amper”, ld. alább): 1A áram folyik két egyenes, végtelen (a gyakorlatban: nagyon) hosszú, párhuzamos, egymástól 1m távolságban elhelyezett, vékony vezetőben, ha vákuumban az egyik (teljes, végtelen hosszúságú) vezető a másik 1m -es darabjára 2·10–7 N erővel hat
73
- kimutatható, hogy a vákuum e 0 dielektromos állandója és µ 0 permeabilitása határozza meg a c vákuumbeli fénysebességet: Elektromágneses
1
térben e 0 × µ 0 = c 2
mozgó töltésre ható erő
- láttuk: árammal átjárt vezetőre a mágneses erőtér erőt fejt ki
- ebből következően (minthogy az áram töltések rendezett mozgása) a mágneses erőtér a (szabadon mozgó) töltött részecskére is erőt gyakorol → mekkora ez az erő? Az árammal átjárt vezetőre mágneses térben ható erőből (amint láttuk, ez F = I ∙ (ℓ × B)) kiszámítjuk az egyetlen Q töltésre ható erőt:
- a vezetőben folyó áram erőssége kifejezhető a vezető A keresztmetszete, valamint a vezetésben résztvevő töltéshordozók q töltése, v (drift)sebessége és n térfogati sűrűsége ismeretében:
Iº
dQ n × A × v × dt × q
= n × A× v × q dt dt
- az l hosszúságú vezetőben a vezetést közvetítő töltések száma: n·A·l → a fenti erőtörvénybe behelyettesítjük I értékét, és az így adódó erőt a töltések számával osztva kapjuk az egyetlen, q nagyságú töltésre ható erőt: F=
I × ( l ´ B) n × A × v × q × (l ´ B )
= (minthogy l és v egyirányú) = q × (v ´ B ) n × A× l n × A× l
Tehát a B indukciójú mágneses térben v sebességgel mozgó Q töltésre ható erő:
74
F = Q× (v ´ B)
mágneses Lorentz-erő
F v F = QvBsinJ
J Q
B
F = 0, ha Bïçv, vagy v = 0 F = Fmax, ha B^v
ì+ ü Q lehet í ý töltés (előjelesen kell behelyettesíteni a Lorentz-erő î- þ kifejezésébe!)
B mágneses tér ü ï és ý egyidejű jelenléte esetén: E elektromos tér ïþ A teljes (elektromos és mágneses) Lorentz-erő: F = Q × (E + (v ´ B)) A Biot-Savart törvény vákuumban
- bármilyen áramvezető mágneses terét kiszámíthatjuk a tér tetszőleges P pontjában úgy, hogy az áramvezető -különállónak és függetlennek tekintett- Idl „áramelem”-ei által az adott P pontban keltett dB
75
mágneses indukciókat (a szuperpozíció elve alapján) vektoriálisan összegezzük (ld. az alábbi ábrát!) befelé
dB
I dl Q
P
r
r
I
(a dl vonalelem-vektor iránya a töltések (rendezett) mozgásának iránya, nagysága a vonalelem hossza)
- ehhez ismerni kell, milyen dB indukciót hoz létre az Idl áramelem(vektor) (ld. a fenti ábrát!)
- Biot és Savart egyszerű alakú áramvezetők mágneses terére vonatkozó mérései alapján Laplace ismerte fel az általános törvényt: Az I·dl áramelem(vektor) által vákuumban létrehozott dB mágneses indukció a térnek a dl helyéről kiinduló r helyzetvektorral meghatározott pontjában:
dB =
µ 0 I(dl ´ r ) 4p r 3
Biot-Savart törvény
A B.-S. törvény felhasználásával tetszőleges áramvezető mágneses terének indukcióvektora meghatározható vákuumban, a következő integrállal:
B = ò dB =
µ 0 dl ´ r Iò 3 4p r
76
erre példa: Igen hosszú (végtelen) áramvezető mágneses tere vákuumban
I
r = b/cosj
l = b·tgj ¯
Q
Idl
dl = (b/cos2j)dj
r r
ha l nagyon nagy ® j = ±p /2
l
j b
sinQ = sin(j +90o) = cosj , ezekkel: +p / 2 µ0 I µ I B= × × ò cos j dj = 0 4p b - p / 2 2p b
dB
Az Ampère -féle gerjesztési törvény vákuumban Fogalmazzuk meg a Biot-Savart törvényt más alakban! Tekintsünk vákuumban egy igen hosszú, egyenes áramvezetőt!
I
B
B
b I
felfelé
77
dl da
ò B d l vonalintegl
Határozzuk meg vákuumban a B indukcióvektor
g
rálját egy speciális g zárt görbére: az áramvezetőre merőleges síkban, a vezető döféspontja körül felvett, b sugarú körre (ld. a fenti rajzon)! Láttuk korábban, hogy ekkor
ò Bl dl = B × 2p b =
B=
µ0 I 2p b
,
µ0 I × 2p b = µ0 × I 2p b
tehát:
.
Vegyük észre, hogy az integrál nem függ a kör sugarától! A kapott eredmény vákuumban -mint egyszerűen kimutatható- nemcsak körre, hanem az áramvezetőt körülvevő tetszőleges, zárt g görbére is érvényes, amelynek még síkgörbének sem kell lennie, sőt az áramvezetők alakja is bármilyen lehet: A mágneses indukció tetszőleges zárt görbe menti vonalintegrálja egyenesen arányos a görbére kifeszített, tetszőleges felületen átmenő Ik áramok algebrai összegével (az arányossági tényező a vákuum μ0 mágneses permeabilitása)
ò B dl = µ å I l
0
k
Ampère-féle gerjesztési törvény vákuumra
(itt a görbének az integráláshoz választott körüljárási irányával jobb csavart alkotó áramok előjele pozitív, a többi áramé negatív) Az Ampère-féle gerjesztési törvény segítségével kiszámítható az áramvezetők által létrehozott mágneses tér, mégpedig megfelelő geometriai szimmetria esetén igen egyszerűen pl. 78
I1
I2
n
I3
f g
I4
dl
ò B dl = µ (I - I + I ) l
0
1
2
3
-
A stacionárius áram mágneses tere tehát örvénytér.
-
Az Ampère-féle gerjesztési törvény ekvivalens a Biot-Savart törvénnyel! előnyei ahhoz képest:
-
jobban kifejezi az erőtérfelfogást
-
segítségével gyakran sokkal egyszerűbben kiszámíthatjuk a mágneses indukcióvektor terét, ha arról -általában szimmetriamegfontolások alapján- kvalitatív ismeretekkel rendelkezünk Hosszú szolenoid mágneses tere vákuumban (ez az egyszerű számolás egyben példa az Ampère-féle gerjesztési törvény alkalmazására)
-
válasszuk a g zárt görbének az (l teljes hosszúságú és n menetszámú) szolenoid keresztmetszeti rajzán szaggatott vonallal bejelölt abcd téglalapot!
-
a tapasztalat szerint a szolenoidban a B tér homogén és tengelyirányú, azon kívül pedig B = 0, ezért a g görbe dabc részén a vonalintegrál zérus, a megmaradó cd szakaszon pedig B·l’, így az Ampère-féle
n B dl
B × l '
µ × I
µ × × l '×I 0 å k 0 gerjesztési törvény esetünkre: ò l l amelyből:
79
,
A mágneses indukció szolenoidban, vákuum esetén:
80
n B = µ0 × × I l
- Mágneses tér az anyagban Ha a (geometriai) térben nem (csak) az eddig tárgyalt vákuum, hanem valamilyen (más) anyag (is) van, akkor:
- külső (pl. áramvezető hatására létrejött) mágneses tér hatására az anyag mágnesezetté válik (mágneses momentumra tesz szert)
- ennek tere visszahat az anyagban kialakuló mágneses indukcióra Ampère: az anyagok mágnesezettségét az atomok/molekulák belsejében veszteség nélkül folyó, zárt áramok (az ún. molekuláris áramok vagy elemi köráramok) mágneses momentumai eredményezik → az anyagban kialakuló B mágneses indukció a makroszkopikus áramok által keltett B0 mágneses tér, és az ennek hatására az anyagban kiváltott mágnesezettség következtében létrejövő B' mágneses tér eredője: B = B0 + B' Az anyag mágnesezettségét az M mágnesezettség (vektor) jellemzi: pm DV ® 0 DV
M = lim
,
egysége: 1 A/m
ahol pm a mágnesezett anyag ∆V térfogatának mágneses momentuma
- kimutatható, hogy az anyag mágnesezettsége által kiváltott B’ indukció arányos a mágnesezettséggel, annak μ0 -szorosa: B’=μ0·M
- Hasonlóképpen ahhoz, hogy az elektrosztatikus tér jellemzésére két vektormennyiséget vezettünk be, az E elektromos térerősséget és a D dielektromos eltolódási vektort, a mágneses tér leírására is célszerű bevezetni a B mágneses indukcióvektor mellett még egy vektort, a H mágneses térerősségvektort (hangsúlyozandó, hogy a két eset analó81
giája igen korlátozott, ld. alább!), olymódon, hogy annak értékét (amint a D vektorét csak a szabad töltések) csak a vezetési áramok határozzák meg (mivel a vezetési áramokat általában ismerjük, viszont a molekuláris áramokat nem, mivel azok a konkrét anyag szerkezetétől is függenek):
- a fenti B’=μ0·M összefüggést az anyagban kialakuló B mágneses indukció fentebb felírt B = B0 + B’ kifejezésébe helyettesítve kapjuk: B0 = B - μ0·M
- ha képezzük az utóbbi egyenlet mindkét oldalának a g tetszőleges zárt görbére vett vonalintegrálját, akkor a baloldal (így természetesen a jobboldal is) a B0 -ra felírt Ampère -f. gerj. törv. szerint a g -re kifeszített tetszőleges zárt felületet átdöfő makroszkopikus (vezetési) áramok összegének μ0·-szorosával egyenlő:
ò B dl = µ × å I = ò (B - µ × M ) dl 0l
0
k
0
g
l
g
→ a jobboldalon integrált B - μ0·M vektor tehát a mágneses tér olyan jellemzője, amelyet szintén csak ezek a makroszkopikus (vezetési) áramok határoznak meg, azaz fenti célunknak éppen megfelel!
- még előnyösebb ennek μ0·-ad részét definiálni a mágneses teret leíró új vektorként, hiszen ennek a g tetszőleges zárt görbére vett vonalintegrálja még a μ0·-at sem tartalmazza, csak a g -re kifeszített tetszőleges zárt felületet átdöfő makroszkopikus (vezetési) áramok összegével egyenlő; definíció szerint ez a H -val jelölt vektor a mágneses térerősség A mágneses térerősség definíciója:
H=
B -M µ0
egysége:1 A/m a H definíciója szerint (mint fentebb láttuk): a H mágneses térerősség nem függ a közegtől, azt kizárólag a vezetési áramok határozzák meg! 82
A fentiek szerint: Az Ampère -féle gerjesztési törvény alakja anyagban:
ò H dl = ò J df g
,
f
ahol a jobboldali integrál (amelyet a g zárt görbére kifeszített, tetszőleges f felületre kell venni) az áramok összegének általánosítása
- vákuumban M = 0 , így:
H=
B µ0
és pl. igen hosszú, egyenes áramvezető mágn. terére vákuumban:
B=
µ0 I 2p b
¾B¾ ¾® ®H
H=
1 I 2p b
Megjegyzés: a P, D, E elektromos vektorok analogonjai (általában, de NEM minden esetben!) rendre az M, H, B mágneses vektorok A mágneses szuszceptibilitás és a mágneses permeabilitás
- mivel M a H -tól és az anyagi minőségtől függ, ezért (az erősen mágneses anyagok kivételével, amelyekben ez az összefüggés nem lineáris, ld. alább) jó közelítéssel fennáll: Az anyag mágnesezettsége a mágneses térerősséggel egyenesen arányos: M = cm · H , ahol χ m a mágneses szuszceptibilitás (amely egy dimenzió nélküli puszta szám, értéke pozitív és negatív is lehet!) 83
H=
cm bevezetésével:
B
- c mH µ0
®
H=
B µ 0 (1 + c m )
amelyben (elnevezés):
µr = 1 + c m
(µr >1 és < 1 egyaránt lehet!) az ún. relatív mágneses permeabilitás (dimenzió nélküli szám!) Ezzel a jelöléssel az utóbbi összefüggés: A mágneses térerősség és indukció kapcsolata:
B = µr·µ0·H
Az anyagok felosztása mágneses tulajdonságaik alapján
- gyengén mágneses anyagok: a para- és a diamágneses anyagok
- erősen mágneses anyagok: a ferromágneses anyagok a) Paramágneses anyagok: Al, Cr, K, Mg, Mn, Na, stb., (kísérlet!) (folyadék: vas-klorid oldat is!)
E
D
cm > 0 (»10-5)
Al (alumínium)
E
D
84
,
b) Diamágneses anyagok: Cu, Bi, C, Ag, Au, Pb, Zn, stb. (kísérlet!) (gáz (láng) is!) E
D
cm < 0
(» -10-5)
Bi (bizmut)
D
E
c) Ferromágneses anyagok: vas, nikkel, kobalt stb.
cm = 103 ... 105 (igen nagy!) B = B(H)
és
M = M(H) görbéik távolról sem lineárisak!
M Mt
B
H növekvő H értékeknél: M → Mt (mágneses telítés)
H
nagy H értékeknél: B = µ0 H + µ0 Mt = µ0 H + állandó 85
Mágneses hiszterézis B
A
R Br _H
t
K K'
O
Ht H
→ a mágnesezettség ill. a mágneses indukció függ az anyag mágneses „előéletétől”! OA: első mágnesezési görbe
R' A'
(kísérlet!) ARA'R'A: hiszterézishurok
- Permanens mágnes előállítása lehetséges:
Hc
H = 0 esetén is marad Br „remanens mágneses indukció”! → ennek megszüntetéséhez ellentétes irányban kell növelni a térerősséget, a Hc „koercitív erő” értékéig
- váltakozó árammal történő mágnesezés során (pl. transzformátorokban) az anyag elemi mágneses dipólusait ciklikusan át kell rendezni, ehhez munka szükséges, ami végül hőfejlődésre vezet → ez a hiszterézisveszteség (amely az örvényáramú veszteséggel -ld. később!együtt okozza az erősáramú alkalmazásokban igen hátrányos ún. vasveszteséget) arányos a hiszterézishurok területével → a fentiek miatt állandó mágnest széles hiszterézishurokkal rendelkező, nagy koercitív erejű (Hc > 1000 A/m), ún. mágnesesen kemény anyagból, míg a váltóáramú elektromos gépek vasmagjait keskeny hiszterézisgörbéjű, kis koercitív erejű (Hc < 1000 A/m), mágnesesen lágy anyagból célszerű készíteni
86
A µr = µr (H) kapcsolat
- B = µr·µ0·H miatt a μr relatív permeabilitás adott H -nál arányos az origóból a B(H) görbe ezen H abszcisszájú pontB jához húzott egyenes meredekségével (annak μ0-ad része) → az ábrán látható B(H) első mágneµr sezési görbe alapján ez nyilvánvalóan maximumon megy át, majd H B = μ0 (H + M) = µr·µ0·H miatt H növekedtével (az M telítődése után) aszimptotikusan 1-hez tart
B µr
A ferromágneses anyagok Curie-hőmérséklete A ferromágneses anyagok csak az (anyagi minőségtől függő) Tc Curie -hőmérséklet alatt mutatnak ferromágneses tulajdonságokat, felette paramágneses anyagként viselkednek. (kísérlet!) A dia-, para- és ferromágnesség kvalitatív értelmezése Diamágnesség
- azok az anyagok diamágnesesek, amelyek atomjai nem rendelkeznek permanens mágneses momentummal → a külső B tér az ilyen anyagokban csak indukált mágneses momentumot (p ¢m ) hoz létre (permanens mágneses momentumok híján 87
azokat nem tudja rendezni), amely a B tér irányával ellentétes → ez B nagyságát csökkenti → az anyag diamágneses Paramágnesség
-
azok az anyagok paramágnesesek, amelyek atomjai permanens mágneses momentummal rendelkeznek
-
ezekben az anyagokban a külső B tér egyrészt indukált mágneses momentumot (p ¢m ) hoz létre, másrészt az atomok eleve meglévő permanens mágneses momentumát (pm) beállítja a saját irányába
-
általában│pm│ > │pm′│, ilyenkor az eredő (hőmérséklettől függő) mágneses momentum a B tér irányába mutat (pozitív) → az anyag paramágneses Ferromágnesség Mi Mk
-
a ferromágneses anyagok atomjai ún. Weiss-féle tartományokat (mágneses domének) alkotnak: ezek igen kicsiny makroszkopikus tartományok, amelyekben az atomok mágneses momentumai egyirányban helyezkednek el (ld. ábra) (kísérlet!) (Barkhausen-eff.)
-közvetlen bizonyíték a domének létezésére: Bitter-féle porábrák
- ha az anyag nem mágnesezett, akkor a domének M1, M2, ... mágneses momentumainak irányai véletlenszerűek
88
Külső H mágneses tér hatására:
- a tér növelésével először reverzibilis, majd irreverzibilis faleltolódások következnek be: → a térrel azonos orientációjú domének (a H és a pm által bezárt szög: q < 90o) kiterjednek → a térrel ellentétes orientációjú (q > 90o) domének pedig összehúzódnak
- nagyobb tér esetén pedig (irreverzibilis): elfordulások (a teljes domén elfordul a tér irányába) jönnek létre à ezek miatt az anyag mágneseződik!
89
G. AZ IDŐBEN VÁLTOZÓ ELEKTROMÁGNESES TÉR 15. Az elektromágneses indukció Az indukció alapjelenségei Láttuk: egyrészt az elektromos áram mágneses teret hoz létre, másrészt a mágneses tér erőhatást gyakorol a mozgó töltésekre; kérdés: a mágneses terek előállítanak-e elektromos áramot? Néhány tapasztalat/kísérlet:
(kísérlet!)
G
B
I D
I
I
elmozdulás (v)
É
v I
(kísérlet!)
D
E
I
mozgatás iránya G
90
(kísérlet!)
Következtetés: az állandó mágneses tér nem hoz létre elektromos áramot, de a változó mágneses tér elektromos áramot kelt!
A zárt vezetőhurokban indukált elektromotoros erő megegyezik a vezetőhurokra kifeszített tetszőleges felületen átmenő indukciófluxus változási sebességével:
e = - dΦdt
B
Faraday-féle indukciós törvény
i
(a negatív előjel az indukált elektromotoros erő irányát határozza meg, ld. alább Lenz törvényét!) Lenz törvénye: Az indukált elektromotoros erő iránya olyan, hogy az általa keltett áram mágneses tere akadályozza a mágneses fluxusban fellépő változást. (kísérlet!) (a függőleges tengelyű tűcsapágyra helyezett vízszintes rúdhoz rögzített vezetőhurkot taszítja/vonzza a közeledő/távolodó mágnes; a hatás kisebb, ha a hurkot felvágjuk - így csökkenthetők az örvényáramú veszteségek)
91
- Lenz szabálya az energiamegmaradás elvéből következik Indukció mozgó vezetőben
- a mozgó vezetőben létrejövő indukció a vezetési töltéshordozókra ható Lorentz-erővel magyarázható!
- csak azt a speciális esetet vizsgáljuk, amikor v merőleges B -re, és v × B az ℓ irányába esik
FB = -e (v × B) ß 92
töltésáramlás ß ha a rúd szigetelve van: töltésfelhalmozódás → Ei el. tér felépülése, amíg: ß FE = - eEi = - FB vagyis:
Ei = - v ´ B
indukált elektromos térerősség keletkezik
- az ABCD áramhurokban indukált elektromotoros erő ebből:
e = ò E d l = ò - ( v ´ B) d l = (az á bra szerint) = i
il
l
B
= - ( v ´ B) l ò d l = - ( v ´ B) l × l A
tehát a fenti speciális esetre:
e = -v × B × l i
- a v sebességgel mozgó rúd dt idő alatt df = v∙dt∙l területet súrol (ld. az ábrát!), tehát a hurok felületén a fluxus változása: dΦB = B∙df = B∙v∙dt∙l, ez az εi fenti kifejezésével: dΦB = - εi∙dt, vagyis: dΦ B = i d t , ami éppen a Faraday-féle indukciós törvény → beláttuk tehát, hogy a mozgási indukció magyarázható a Lorentz-erővel!
e
93
A Faraday-féle indukciós törvény a tér jellemzőivel felírva (Maxwell 2. egyenlete)
- ellentétben a mozgási indukcióval, az időben változó mágneses tér által nyugvó vezetőkben kiváltott indukciós jelenségek NEM értelmezhetők a Lorentz-erővel , hiszen pl. az ábra szerinti elrendezésben az 1. tekercs áramának változása a
- tekercsben elektromotoros erőt indukál, noha e tekercs vezetője nincs is mágneses térben! E különbség ellenére minden indukciós jelenség (a mozgási és a nyugalmi indukció egyaránt) leírható Faraday indukciós törvényével! Faraday indukciós törvényét most felírjuk vezetőhurok nélküli esetre, a tér jellemzőivel, és általánosítjuk a teljes elektromos térerősségre: Faraday felismerte: Fluxusváltozás esetén vezető nélkül is, bármilyen szigetelőben (ill. vákuumban) elektromos tér keletkezik, és ezt is leírja F. törvénye!
ei = - d F
- a Faraday -f. indukciós törvény (láttuk): ebben:
e = ò E dl i
il
(g)
és
F B = ò Bn df
B
dt
,
→ behelyettesítve:
d Bn df ò dt ( f ) (g)
- ha az f felület időben nem változik, akkor a jobboldalon a differenciálás és az integrálás sorrendje felcserélhető, ekkor viszont B -t –minthogy helyfüggő is lehet- az idő szerint parciálisan kell differenciálni: ¶ Bn E dl = ò( g ) il ò( f ) ¶ t df
ò Ei l dl = -
94
- tekintve, hogy a sztatikus elektromos tér örvénymentes (azaz -mint láttuk- térerősségének tetszőleges zárt görbe menti vonalintegrálja zérus), a baloldali vonalintegrál nem változik, ha abban az indukált elektromos térerősséget a sztatikus és az indukált térerősség vektori összegére, vagyis a teljes elektromos térerősségre (E=Eszt+Ei) cseréljük, tehát az indukciós törvény nemcsak az indukált elektromos térerősségre, hanem általánosan, a teljes elektromos térerősségre is érvényes:
¶ Bn df ¶t (f)
ò E l dl = - ò
(g)
ez Faraday indukciós törvénye a tér jellemzőivel felírva, amely mind mozgási, mind nyugalmi indukcióra, vezető jelenléte nélkül is érvényes! F. törvényének ezt az alakját vette át Maxwell egyenleteinek sorába, ez a 2. Maxwell-egyenlet (integrális alakja)! → az indukált elektromos tér tehát (szemben az elektrosztatikus térrel) örvényes vektortér!
f
dB dt
→ az időben változó mágneses tér erővonalait zárt elektromos erővonalak veszik gyűrűszerűen körül
g
(ez az elektromos tér mozgatja a vezetési töltéshordozókat -amelyek nincsenek mágneses térben!- a nyugalmi indukciót demonstráló fenti kísérletben!)
E
kísérlet: világító gyűrű látható ritkított gázban, ha vezetőhurokra kötött kV-os váltóárammal elektromos örvényteret hozunk létre benne
95
Az önindukció
Y
I
- ha egy vezetőhurok I árama változik (ábra), akkor a hurokban a(z ez által létrehozott) ΦB fluxus is változik, ezért a hurokban (F. törvénye szerint) elektromotoros erő indukálódik; ez a jelenség az önindukció
µ0 × µ r dl ´ r × I × -a Biot-Savart- törvényből láthatóan: 4p r3 B ~ I, vagyis ΦB arányos I -vel, ezért: dB =
FB = L × I
,
ahol az L arányossági tényező a hurok önindukciós együtthatója, másnéven induktivitása, amely (a fentiek értelmében) a hurok geometriájától, valamint a környező közeg mágneses tulajdonságaitól függ L egysége:
1 henry (H) = 1 Wb/A = 1 Vs/A
Az önindukció által a tekercsben keltett εö elektromotoros erő F. æ dI dΦ B d(L × I) dL ö ç ÷÷ e
=
L + I ö törvénye szerint tehát: ç dt dt dt d t è ø → emiatt (ha L időben állandó): Az önindukció által keltett εö elektromotoros erő:
96
e = - L × ddIt ö
példa: kiszámítjuk, mekkora a szolenoid induktivitása
- az Ampère-féle gerjesztési törvény tárgyalásakor (a 8. részben) láttuk, hogy
n B
µ × × I , anyaggal 0 vákuummal kitöltött szolenoidban a mágneses indukció: l n B
µ × µ × ×I 0 r kitöltött szolenoidban ennek természetesen μr -szerese: l
- emiatt az f keresztmetszeti területű, V térfogatú, n menetű szolenoid n2 n2 F B = B × n × f = µ0 × µ r × × I × f = µ0 × µ r × 2 × I × V indukciófluxusa: l l
- ezzel L fenti definíciójából kapjuk:
n2 L = µ0 × µ r × 2 × V l Az önindukció szerepe az áram be- és kikapcsolásakor A K kapcsoló „1” állásában, stacionárius (egyensúlyi) állapotban (feltéve, hogy a tekercs ohmos ellenállása elhanyagolható) a kör árama:
I0 =
E R
.
Ha a K kapcsolót a t = 0 időpontban, árammentes esetben, „2” állásából „1” állásába kapcsoljuk, akkor a körre a Kirchhoff huroktörvénye alapján felírt dI
- L = IR dt
e
97
egyenletből az I (t=0) = 0 kezdeti feltétellel adódik a kör árama:
I0 =
E
I
R . 0,63 I0
R
- ×t ö æ I = I 0 × çç1 - e L ÷÷ . è ø
0
t= L R
t
Ha a kör stacionárius állapotában a t = 0 időpontban a K kapcsolót „1” állásából „2” állásába kapcsoljuk, akkor a kör áramát az áramkör fenti egyenletéből ε = 0 helyettesítéssel és I (t=0) = I0 kezdeti feltétellel kapjuk:
E
I
I = I0 × e
I0 = R
R
- ×t L
.
0,37 . I0 0
t= L R
t
L mennyiség az áramkör időállandója; τ idő alatt a kör áramának R az egyensúlyi áramtól való eltérése e -ed részére csökken (itt e a természetes alapú logaritmus alapszáma (e = 2,71...)). At =
Látható (pl. L → 0 esetén), hogy az öninduktivitás jelenléte ki- és bekapcsoláskor lassítja a kör áramának változását (vö. Lenz-szabály!) 98
Kölcsönös indukció
B2
1
2
I1
I2
Y 12
B1
Y 21
Ha két tekercs egymás mágneses terében van, akkor egymásra gyakorolt hatásukra (a fentiekhez hasonlóan) kapjuk:
- a 2. ill. az 1. tekercs indukciófluxusa, ha az 1. ill. a 2. tekercs árama I1 ill. I2:
ΦB21 = L21·I1 ΦB12 = L12·I2
ill. ,
a tekercsekben indukált elektromotoros erők:
emiatt
e = - L dIdt , ill. 2
21
1
e = - L dIdt 1
12
2
itt L21 a „2” vezetőhuroknak az „1” vezetőhurokra vonatkozó kölcsönös indukciós tényezője, L12 pedig az „1” vezetőhuroknak a „2” vezetőhurokra vonatkozó kölcsönös indukciós tényezője Kimutatható, hogy:
L21 = L12 = M
,
ahol M -et a vezetőhurkok kölcsönös indukciós tényezőjének nevezzük (ezen a jelenségen alapul a transzformátor!)
99
Az áram mágneses terének energiája
- láttuk: ha a kör stacionárius állapotában a K kapcsolót „1” helyzetéből átkapcsoljuk „2” helyzetébe, akkor a B indukcióvektor nagysága és a kör I árama időben monoton csökken, és t → ∞ -re megszűnik
- ennek során a lecsengő mágneses tér energiája az R ellenálláson hővé alakul, vagyis az árammal átjárt tekercs energiával rendelkezett! A mágneses tér felépítésekor (ha a kör stacionárius állapotában a K kapcsolót „2” helyzetéből átkapcsoljuk „1” helyzetébe) a mágneses tér által végzett munka:
dW = e ö × I × d t = -
d FB × I × d t = -I × d F B dt
dFB = L × dI behelyettesítésével: dW = - L × I × dI , ebből pedig: I
1 W = - ò L × I × dI = - × L × I 2 2 0 tehát a tér ellenében végzett munka, vagyis
,
1 E = ×L× I2 2
az önindukciós tekercs energiája:
- a mágneses tér tehát ugyanúgy energiával rendelkezik, mint a feltöltött kondenzátorban lévő elektromos mező (C·U 2/2), vagy a haladó mozgást végző test (m·v 2/2), vagy a forgó mozgást végző test (Q w 2/2) 100
, stb.
- az L induktivitás hasonló szerepet játszik, mint az m, vagy a Q → az önindukció jelenségében a mágneses tér tehetetlensége nyilvánul meg! A mágneses tér energiasűrűsége Alkalmazzuk az önindukciós tekercs energiájának fenti kifejezését szolenoid esetére! A szolenoid belső mágneses terére és önindukciós együtthatójára korábban kapott összefüggések felhasználásával az energiát a mágneses indukcióval és a szolenoid adataival kifejezve: 2
æ B×l ö 1 1 n2 1 B 2 ÷÷ = × E = × L × I = × µ 0 × µ r × 2 ×V × çç × B ×V , 2 2 l µ × µ × n 2 µ × µ 0 r è 0 r ø
vagyis azt kaptuk, hogy a szolenoid (amelyről tudjuk, hogy (jó közelítéssel) benne a tér homogén, rajta kívül pedig zérus) energiája a térfogatával arányos: 1 E = × H × B ×V . 2 Ezt a kifejezést az erőtérfelfogás értelmében úgy tekinthetjük, hogy a szolenoid energiája voltaképpen az általa létrehozott mágneses tér energiája, amelyből: A mágneses tér e º
E V energiasűrűsége:
1 1 1 B2 2 e = HB = µ 0µ r H = 2 2 2 µ 0µ r 101
- A Maxwell-egyenletek Az eltolódási áram és az első Maxwell-egyenlet Az Ampère-féle gerjesztési törvény jobboldalát a Faraday-féle indukciós törvény (85. o. -on szereplő alakjának) analógiájára (és más ¶D n megfontolások alapján) Maxwell kiegészítette egy ò ¶t df taggal f (amely előjelének az energiamegmaradás elve értelmében kell itt pozitívnak lennie). (Az Ampère-féle gerjesztési törvény ily módon való kiegészítése heurisztikus, vagyis bizonyító ereje nincs; helyességének bizonyítéka az, hogy az Ampèreféle gerjesztési törvénynek az eltolódási áram bevezetésével módosított alakja (az első Maxwell-egyenlet) minden tapasztalattal összhangban van!)
Ez az ún. eltolódási áram (azért nevezik így, mert áram dimenziójú, az ezzel a taggal kiegészített első Maxwell-egyenletben a vezetési áramhoz kell hozzáadni) tetszőleges, nyugvó f felületre:
¶ Dn df (f ) ¶ t
Ie = ò
.
Ha a g zárt görbére kifeszített f felületen még
I = ò Jn d f erősségű vezetési áram is áthalad, akkor a teljes áram: I + Ie
.
Ez a teljes áram hozza létre a H mágneses teret; ezt írva az Ampère-féle gerjesztési törvény eredeti alakjába adódik a tapasztalattal tökéletes egyezésben lévő
102
¶ Dn df ¶t (f)
ò H l dl = I + ò
első Maxwell-egyenlet:
(g)
Az egyenlet szemléletes jelentése:
dD dt
f
A vezetési áramok mellett az időben változó elektromos tér is mágneses örvényteret létesít maga körül,
g
vagy másképpen:
H
az időben változó D -vonalakat, valamint a vezetési áramokat zárt H -vonalak veszik gyűrűszerűen körül A Maxwell -egyenletek
- A Maxwell-egyenletek és a hozzájuk tartozó anyagegyenletek az elektromos és a mágneses teret jellemző mennyiségek, vagyis az E elektromos térerősség a D elektromos eltolódás a B mágneses indukció közötti összefüggések. a H mágneses térerősség a J áramsűrűség a ρ elektromos töltéssűrűség, valamint az εr, μr és σ anyagállandók
103
A fenomenológiai elektrodinamika alaptörvényei: (valójában eddig már mindegyiket tárgyaltuk: az (eltolódási árammal kiegészített) Ampère-féle gerjesztési törvény, a Faraday- féle indukciós törvény és a Gauss -törvények) A Maxwell- egyenletek:
¶ Dn df ¶t (f)
ò H l dl = ò J n df + ò
(g)
(f)
(mind a vezetési áram, mind az eltolódási áram (az időben változó elektromos tér) mágneses örvényteret létesít)
¶ Bn df ¶t (f)
ò E l dl = - ò
(g)
(az időben változó mágneses tér elektromos örvényteret hoz létre) 3.
ò D df = ò r dV n
(f)
(V )
(a D eltolódási vektor forrásai a valódi elektromos töltések) 4.
ò B df = 0 n
(f)
(a B indukcióvektor tere forrásmentes (mert valódi, egymástól elválasztható "mágneses töltések" nincsenek)) Az ezekhez járuló anyagegyenletek:
D = e0 × e r × E 104
B = µ0 × µ r × H
J =s×E Az anyagegyenletekben szereplő (és az anyagi közegre jellemző) e r és µ r és s mennyiségeket a fenomenológiai Maxwell-elmélet (definíció szerint) tovább nem vizsgálandó anyagállandóknak tekinti, azaz nem is célja, hogy összekapcsolja azokat az anyag mikroszkopikus (atomi, ill. molekuláris) állandóival.
- megjegyzendő, hogy az E ill. D vektorok analogonjai most is rendre a H ill. B vektorok!
Maxwell e mindössze négy egyszerű egyenletből álló rendszere (hasonlóan pl. Newton mechanikájához) az emberi szellem egyik csúcsteljesítménye: a nyugvó közegek makroszkopikus elektromágnességére vonatkozó MINDEN ismeretünk levezethető belőlük! bár általában nem egyszerűen ...
105
- Az indukció és az áram mágneses hatásának elektrotechnikai alkalmazásai Generátorok
- ha egy- vagy többmenetű sík tekercset homogén mágneses térben állandó fordulatszámmal forgatunk, akkor abban színuszos váltófeszültség indukálódik (amint ez az indukciós törvény alapján könnyen igazolható)
- ha a tekercs pólusait egy-egy vezető gyűrűhöz kötjük, akkor az azokon csúszó K1 és K2 szénkeféken át e váltófeszültséget a Cs csatlakozóhoz vezethetjük, így váltóáramú generátort kapunk
- e váltófeszültséget egyenirányíthatjuk, ha a két csúszógyűrűt egyetlen, de a tengelyén átmenő síkkal két részre vágott gyűrűre (K kommutátor, ld. ábra) cseréljük, amelyek fordulatonként kétszer (a váltófeszültség negatív félperiódusának tartamára) felcserélik Cs csatlakozón kimenő feszültség polaritását, ami egyenáramú generátort eredményez
- egy tekercs helyett több, a forgástengely körül egymáshoz képest rendre azonos szöggel elforgatott tekercset alkalmazva és (a) a tekercsek pólusait külön-külön csúszógyűrűkön át kivezetve többfázisú generátort (az iparban szinte kizárólag háromfázisú áramot használnak!), (b) a tekercsek kivezetéseit sorba kötve (ezzel a tekercsekben indukálódott –egymáshoz képest eltolt fázisú- pillanatnyi feszültségeket összegezve) pedig símított egyenáramot szolgáltató generátort lehet előállítani
106
- nagyobb teljesítmény eléréséhez a forgórész tekercsét is vasmagosra kell készíteni, mert így az indukciófluxus nagyobb lesz, ill. a mágneses teret permanens mágnes helyett annál erősebb elektromágnessel kell létrehozni
- ha a mágneses teret létrehozó elektromágnes áramát külső áramforrás helyett a forgórész tekercsében indukálódott áramnak az elektromágnesen való átvezetésével biztosítjuk, akkor öngerjesztő dinamót nyerünk (Jedlik Ányos találmánya) Elektromotorok
- ha a fentebb vázolt generátorok tekercseibe (működésüknek megfelelően) váltó- ill. egyenáramot vezetünk, akkor az így keletkezett elektromágnesre a mágneses térben forgatónyomaték hat, amelynek hatására a forgórész forgásba jön: ez az elektromotor Az elektromos energia átvitele: a távvezeték
- az elektromos energiát általában felhasználási helyétől távol célszerű előállítani (ahol a feltételek erre optimálisak, pl. sok (hűtő)víz áll rendelkezésre, az erőmű kevéssé veszélyeztet lakott területeket), így azt szállítani kell
- törekedni kell arra, hogy a szállítási veszteség minimális legyen
- e veszteség elsősorben az (I) áramot szállító (Rv ellenállású) vezetékben fejlődő Joule-hő, amelynek teljesítménye (amint láttuk): I2·Rv → ezt kell tehát minimalizálni!
- a(z áthidalandó távolságnak megfelelően rögzített hosszúságú) vezeték ellenállását csökkenteni csak keresztmetszetének növelésével lehet, de ennek határt szab az anyagtöbblet és a teherbíróbb tartóberendezések ára! → egyetlen megoldás marad: az I áramerősséget kell csökkenteni!
107
- minthogy mindig adott teljesítményt kell átvinni (láttuk: P=U·I), az áram akkor csökkenthető, ha az átvitt feszültséget ugyanolyan arányban megnöveljük → elektromos energiát csak nagyfeszültségű vezetékhálózattal lehet gazdaságosan szállítani! Ez váltófeszültség és transzformátorok (ld. alább!) felhasználásával lehetséges! Az erőmű generátorának váltófeszültségét fel kell transzformálni, nagyfeszültségű vezetéken a fogyasztók közelébe kell vezetni, majd ott ismét le kell transzformálni (mert –balesetbiztonsági és egyéb okokból- a fogyasztókat általában viszonylag kis feszültségre és nagy áramra tervezik). (a világon a legnagyobb feszültségű távvezeték jelenleg 1,15 MV -os)
A váltóáram gyakorlati szempontból meghatározó előnye az egyenárammal szemben az, hogy feszültsége ill. áramerőssége -transzformátor segítségével- igen egyszerűen megváltoztatható. → azaz elérhető vele a fenti cél, a gazdaságos energiaátvitel: ezért váltóáramú az elektromos energiaszolgáltató hálózat az egész világon! (mindennek alapjait Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó és Déri Miksa, a budapesti Ganz gyár mérnökei rakták le (1885))
A transzformátor A transzformátor két tekercsből áll, működése a tekercsei közötti induktív csatoláson alapul. (ld. ábra) Az átvihető teljesítmény növelése és a veszteségek csökkentése céljából e csatolást általában közös, zárt, ferromágneses (vas)mag alkalmazásával teszik a lehető legszorosabbá. A vasmag nagy relatív permeabilitása (μr≈104) miatt mintegy „magába gyűjti” az indukcióvonalakat, így benne a mágneses indukciófluxus mindkét tekercs helyén közel ugyanakkora. 108
Az ε(t) váltófeszültségű generátorról táplált primer (bemeneti) tekercs árama a vasmagban időben változó mágneses indukciófluxust hoz létre, amely a szekunder (kimeneti) tekercsben (éppúgy, mint a primerben) váltófeszültséget (Usz) indukál: ez a transzformátor kimenő (szekunder) feszültsége. Az indukciós törvénynek megfelelően a transzformátor természetesen csak váltóárammal működik. A transzformátor primer és szekunder feszültségének viszonya Kirchhoff huroktörvénye a primer tekercsre (az ábra jelöléseivel):
ε + Upr = Ipr·Rpr
- itt a primer tekercs Rpr ohmos ellenállása általában elhanyagolható annak váltóáramú induktív ellenállásához képest, így egyenletünk jobboldala közel zérus, vagyis a primer tekercsben indukált Upr váltófeszültség abszolút értéke minden pillanatban megegyezik a generátor ε(t) váltófeszültségével
- minthogy az indukciós törvény szerint Upr = - npr (dΦB/dt) , és (mint említettük) ΦB azonos a két tekercsre, így a transzformátor kimenő (szekunder) feszültsége az indukciós törvényből: Usz = - nsz (dΦB/dt) → e két egyenletet elosztva kapjuk: ($% (&'
)$%
=)
&'
,
vagyis a tekercsek feszültségeinek aránya megegyezik menetszámaik arányával → ennek alapján lehet feszültséget transzformálni! 109
A transzformátor primer és szekunder áramának viszonya
- Ipr és Isz viszonyának meghatározása céljából a vasmagban végighaladó zárt görbére írjuk fel az Ampère-féle gerjesztési törvényt!
- a B és H közötti ismert B = μ0·μr·H összefüggéséből láthatóan B anyagban saját vákuumbeli értékének μr –szorosára növekszik, emiatt az A.-féle gerjesztési törvény vákuumra megismert
ò B dl = µ å I l
0
k
alakjából annak anyagra érvényes alakját jobboldalának μr –rel való megszorzásával kapjuk:
ò B dl = µ µ å I l
0
r
k
- esetünkben (l tengelyhosszúságú, f keresztmetszetű, homogén vasmag) a baloldal B·l, a ΣIk pedig nprIpr+nszIsz , így egyenletünk: Bl
º Bf ×
l
º F B × Rm = n pr I pr + nsz I sz µ0 µ r µ0 µ r f , amelynek baloldalát kétszer azonosan átalakítottuk: először bővítettük a vasmag f keresztmetszetével, majd két tagját átjelöltük: az első tag a ΦB mágneses indukciófluxus, a második tag a vasmag Rm mágneses ellenállása (reluktancia)
- az ideális transzformátor vasmagjának Rm mágneses ellenállása zérus, emiatt egyenletünk n pr I pr + nsz I sz = 0 -ra redukálódik, amelyből a tekercsek áramai hányadosának abszolút értékére kapjuk: 𝐼./ 𝑛&0 = 𝐼&0 𝑛./ vagyis a tekercsek áramainak aránya megegyezik menetszámaik arányának reciprokával → ennek alapján lehet áramot transzformálni!
110
- a transzformátor primer oldali, bevitt (Up·Ip·cosφp), és szekunder oldali, felhasznált (Usz·Isz·cosφsz) átlagos teljesítmény szinte megegyezik; a veszteségek (amelyek elsősorban a vasmagban indukált örvényáramok, a vasmag periodikus átmágnesezéséhez szükséges munka („hiszterézisveszteség”) és a tekercsek ohmos ellenállásain fejlődő Joule-hő miatt lépnek fel) jól tervezett nagy transzformátorokban az átvitt teljesítménynek mindössze 1-2% -át teszik ki A transzformátor tehát egyszerűen és viszonylag olcsón, mozgó alkatrész nélkül, kis veszteséggel (a nagy transzformátorok hatásfoka kb. 98%), szinte tetszőleges mértékben és átvitt teljesítménnyel (>1GW ig) meg tudja változtatni a váltófeszültség és váltóáram értékét.
- Assistant
Elektromágnesesség Tétel Kidolgozások
1. Az elektromos töltés. Coulomb törvénye
Az elektromos állapotban lévő testek képesek erőt kifejteni más testekre. Az elektromos töltés ezt az állapotot létrehozó mennyiség, amely alapvető tulajdonsága az anyagi részecskéknek: proton (+e) és elektron (-e). A természetben minden töltés az elektron töltésének egész számú többszöröse (Q = ±N·e, ahol N egész szám).
Coulomb törvénye: A két pontszerű töltés (Q1, Q2) között ható erő a távolságuk négyzetével fordított arányban áll, és az egyenes irányába mutat: [ F = k \frac{Q1Q2}{r^2} ] ahol k a Coulomb-állandó (vákuumban k ≈ 9×10^9 Nm²/C²).
2. Az elektromos tér
Az elektromos tér közvetíti a töltések közti kölcsönhatást. A tér jellemzésére az ( E ) elektromos térerősség vektort használjuk, amely a próbatöltésre ható erő és a töltés hányadosa: [ \vec{E} = \frac{\vec{F}}{Q_p} ] ahol ( Q_p ) a próbatöltés. Egysége: V/m.
Egy ponttöltés elektromos tere: [ \vec{E} = k \frac{Q}{r^2} \hat{r} ]
3. Az elektromos potenciál
Az elektromos tér munkát végez a töltések elmozdításakor. A potenciálkülönbség (U) a tér két pontja között az a munka, amit a tér végez a töltés átvitelénél, osztva a töltés nagyságával: [ U = \frac{W}{Q} = \int_A^B \vec{E} \cdot d\vec{s} ] Egy ponttöltés potenciálja: [ U = k \frac{Q}{r} ]
4. Elektrosztatikai tér vezető jelenlétében
A vezetők belsejében az elektrosztatikus egyensúlyban E=0. A töltések a vezető felületén helyezkednek el, és a potenciál a vezető minden pontján ugyanakkora. A felületi töltéssűrűség ((\sigma)) és a térerősség ((E)) közötti kapcsolat: [ E = \frac{\sigma}{\epsilon_0} ]
5. Az elektrosztatikai tér szigetelő jelenlétében
Szigetelőkben az elektromos tér a dielektromos állandó ((\epsilon_r)) szerint változik: [ E = \frac{E_0}{\epsilon_r} ] ahol ( E_0 ) a vákuumbeli térerősség. A dielektrikum polarizációval reagál, ami csökkenti a térerősséget.
6. Áram és ellenállás
Az elektromos áram a töltések rendezett mozgása, áramerősség ((I)) a vezető keresztmetszetén időegység alatt átszállított töltés: [ I = \frac{\Delta Q}{\Delta t} ] Ohm törvénye szerint egy vezetőben folyó áram erőssége és a vezető ellenállása ((R)) közötti kapcsolat: [ I = \frac{U}{R} ] ahol (U) a feszültség.
7. Egyenáramú áramkörök
Kirchhoff törvényei:
-
Csomóponti törvény: Az egy csomópontba befolyó és kifolyó áramok algebrai összege nulla. [ \Sigma I_{bejövő} = \Sigma I_{kimenő} ]
-
Huroktörvény: Egy zárt hurok mentén az elektromotoros erők és a feszültségek összege nulla: [ \Sigma \varepsilon = \Sigma IR ]
8. Váltakozó áramok
A szinuszos váltakozó áram időfüggése: [ I(t) = I_m \sin(\omega t + \phi) ] ahol ( I_m ) az áram csúcsértéke, (\omega) a körfrekvencia, és (\phi) a fázisszög.
Az effektív áramerősség és feszültség: [ I_{eff} = \frac{I_m}{\sqrt{2}} ] [ U_{eff} = \frac{U_m}{\sqrt{2}} ]
9. Mágneses tér vákuumban
A mágneses indukció ((B)) a mágneses tér jellemzője, amely az áramvezetőkre és a mozgó töltésekre hat: [ \vec{F} = q (\vec{v} \times \vec{B}) ] ahol (\vec{v}) a töltés sebessége és (B) az indukció. Egysége: Tesla (T).
10. Mágneses tér az anyagban
Az anyagok mágnesezettsége ((M)) a mágneses térerősség ((H)) és a mágneses indukció ((\vec{B})) közötti kapcsolat: [ \vec{B} = \mu_0 (\vec{H} + \vec{M}) ] ahol (\mu_0) a vákuum permeabilitása.
11. Az elektromágneses indukció
Faraday törvénye szerint az indukált elektromotoros erő ((e)) az időben változó mágneses fluxus ((\Phi)) függvénye: [ e = - \frac{d\Phi}{dt} ]
12. Az indukció és az áram mágneses hatásának elektrotechnikai alkalmazásai
Generátorok: Mechanikai energiát elektromos energiává alakítanak a mágneses térben mozgó tekercsek segítségével.
Elektromotorok: Elektromos energiát mechanikai energiává alakítanak az áram által keltett mágneses tér hatására.
Transzformátorok: Az elektromos feszültséget és áramot indukció segítségével átalakító eszközök, amelyek alapvető szerepet játszanak az elektromos energia átvitelében.
-